Meleg ételt osztanak a hajléktalanoknak Komáromban

Komárom |

<p>Lakókonténerekből alakítanának ki éjszakai melegedőt az utcán élők számára Komáromban.</p>

„Három területre összpontosítjuk a hajléktalanok téli ellátását – mondta Kollár Zoltán vállalkozó azon a megbeszélésen, amelyen a városvezetés, a városi hivatal szociális és oktatási osztálya, a városi rendőrség, a Charita, valamint az egyházak képviselői, az önkormányzat egyes szakbizottságainak vezetői és az étterem-tulajdonosok vettek részt. – Elsődleges cél, hogy senki ne fagyjon meg az utcán, másodsorban tartós élelmiszerrel segítsük őket, harmadsorban pedig heti három alkalommal kiadós meleg ételt tudjunk osztani az utcán élőknek.” Idén már negyedik alkalommal fognak össze civilek, vállalkozók, az egyházak és a város, hogy közösen segítsék a hajléktalanok számára átvészelni a téli hónapokat. Egyelőre két helyen gyűjtik az élelmiszert, a Singellőben található Bástya, és a kettes lakótelepen lévő Bauring boltban. Tavalyról nagyon sok meleg ruha maradt, szükségük lenne viszont takarókra, pokrócokra, valamint kesztyűre, sálra, sapkára, zoknira. A kezdeményezéshez tucatnyi étterem-tulajdonos csatlakozott, részben ők, részben az egyházak önkéntesei fogják főzni az ebédet.

A találkozón elhangzott, hogy tavaly a közegészségügyi hivatal több kifogást emelt az ételosztással kapcsolatban. Például csak zárt menüboxokban lehet kiszállítani az ételt, nem lehet azt a helyszínen porciózni, és csak fedett helyen lehet végezni az osztást. A korábbi években többnyire azokon a helyeken osztották az ételt, ahol a hajléktalanok tartózkodtak, ebben mindenképp változás lesz. Nataša Hosnedlová, a Charita vezetője szerint ennyi együttműködési hajlandóság elvárható a hajléktalanoktól is, hogy ők jöjjenek el a meleg ételért. A város egész évben működtet egy 28 személyes hajléktalanszállót a Várúton, előreláthatólag itt lesz az ételosztás is. „A város három használt lakókonténert szeretne vásárolni, az egyikben osztanák az ételt, a másik kettő pedig éjszakai melegedőként szolgálna. Tavaly a birkózócsarnokban alakították ki a melegedőt, de azt a tulajdonosa most újítja fel, ezért más megoldást kellett keresni – tudtuk meg Keszegh Béla alpolgármestertől. – Remélhetőleg a november 9-i testületi ülésen a képviselők jóváhagyják a konténerek megvásárlásához és ideszállításához szükséges, kb. 15 ezer eurós összeget.”

Komáromban jelenleg mintegy 40-45 személy él az utcán, ami kétszerese a tavalyinak, az újak többsége a környező településekről húzódott be a városba. „Az utcán élők egy azonosító kártya felmutatása után kapják meg a meleg ételt, ha elveszítik, vagy elajándékozzák, kizárjuk őket az ételosztásból” – mondta Nataša Hosnedlová.

Az ételosztás várhatóan november második felében kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?