Megvásárolhatják az egészségügyi központot

Nagymegyer. Egyebek között Nagymegyer 2008. évi költségvetéséről szavaztak a helyi képviselők a testület idei elő rendes ülésén.
A büdzsét a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője, Dúžik Zsuzsanna vezette fel.

Nagymegyer. Egyebek között Nagymegyer 2008. évi költségvetéséről szavaztak a helyi képviselők a testület idei elő rendes ülésén.

A büdzsét a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője, Dúžik Zsuzsanna vezette fel. Elmondta: kiegyensúlyozott költségvetést terveztek, a bevételi és kiadási oldalon egyaránt megközelítőleg 146 millió korona szerepel. Hogy csak a fontosabb tételeket tekintsük át: az állami költségvetésből 55,7 milliót kap a város, az iskolák fenntartására 26 millió érkezik be, helyi adókból, illetékekből és bérleti díjakból több mint 40 millió bevételt terveznek (ebből 13 milliót a Termál Kft. fizet be a város kasszájába), az épülő városi bérlakásokra idén kapják meg a 10 milliós állami támogatást, a múlt évi költségvetésből pedig 8,5 milliót hoztak át az idei évre. A kiadások terén a folyó kiadások 118 milliót tesznek ki, beruházásokra 25 milliós összeget különítettek el (ebben benne van a tízmilliós állami lakásépítési támogatás is). A beruházások terén az egyik legnagyobb tételt a ravatalozó felújítása jelenti, erre 6 milliót szánnak.

A képviselő-testületi ülésen további anyagi vonzatú kérdések is napirendre kerültek. Úgy tűnik, lezárul végre a városi egészségügyi központ csaknem egy éve húzódó ügye: Nagyszombat megye felajánlotta a városnak, hogy megvásárolhatja az ingatlant. Pontosabban az ajánlat szerint az épületet és a közvetlenül hozzá tartozó területet 15 millióért, közvetlen adásvétel formájában szerezheti meg a város, a telek további részét viszont árverésen kívánja értékesíteni a megye. A képviselők megbízták Ladislav Rudický polgármestert, hogy a város nevében eljárjon az ügyben, továbbá határozatot hoztak, mely szerint a város tartja a telek bő 4 milliós kikiáltási árát. Mint az az ülésen magyarázatként elhangzott: ezzel a lépéssel legalább annyi elérhető, hogy az érintett ingatlan az adott ár alatt nem értékesíthető. Az egészségügyi központot egyébként hitelből kívánja megvásárolni Nagymegyer. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?