Megvan Nagyszombat megye új logója

Egy lőcsei alkotó készítette el Nagyszombat megye új logóját. A megye júniusban hirdetett pályázatot az új logó kiválasztására, a múlt héten eredményt hirdettek.NagyszombatGrafikusok, amatőr alkotók és diákok is jelentkezhettek a felhívásra.

Egy lőcsei alkotó készítette el Nagyszombat megye új logóját. A megye júniusban hirdetett pályázatot az új logó kiválasztására, a múlt héten eredményt hirdettek.

Nagyszombat

Grafikusok, amatőr alkotók és diákok is jelentkezhettek a felhívásra. A megye honlapján olvasható tájékoztatásból kiderül, hogy 42 alkotást neveztek a versenybe. Ezek közül héttagú zsűri választotta ki a nyertest. A bírák szerint a lőcsei Miroslav Beličák alkotása felelt meg leginkább a követelményeknek, az egyértelmű logó jól kombinálható a megye kezdőbetűivel (TTSK – Trnavský Samosprávny Kraj). „A grafikai szimbólum a TTSK betűkből áll, amelyek sokféleképpen kombinálhatók és értelmezhetők. A TT a megye nevének meghatározása, a két betű összekapcsolása az áthidalást, az egyesítést szimbolizálja. Nagyszombat megye három szomszédos országgal is határos, és a logóban hídként kapcsolja össze az államokat. A TT alatti SK rövidítés azt jelenti, melyik országban található a megye” – írta az indoklásban Miroslav Beličák, a nyertes logó alkotója.

A nyertes 500 euró pénzjutalmat kap, ezen kívül éves bérletet a nagyszombati Ján Palárik Színházba, valamint ingyenjegyet a pöstyéni Grape fesztiválra. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?