Megújulhat a nagykálnai református templom

A Tóth Zoltán–Szathmáry Zsuzsanna lelkész házaspár öt évvel ezelőtt érkezett a Garam menti községbe, ahol akkor már 57 éve pusztult a református templom. 1944 karácsonyának estéjén találat érte a tornyot, a templomsüveg kigyulladt, és rázuhant a tetőszerkezetre. Az épület berendezése kiégett, és a frontvonal közelsége miatt lehetőség sem volt arra, hogy a falusiak oltani kezdjék a tüzet. Azóta csak a puszta, koromtól és az eltelt időtől koszlott falak emlékeztettek arra, hogy itt valaha hívő emberek gyakorolhatták vallásukat.

Tóth Zoltán elmondta, csoda, hogy még ennyi áll az épületből, hiszen tető nélkül bírt ki bő fél évszázadot. „A falak homokkő és tégla kombinálásával készültek. Egy gyerek kiskanállal kivájja, és mégis ennyi ideig ellenállt az időjárás viszontagságainak. Alapos munkát végeztek a régi mesterek, az épületnek 3-4 méter mély alapokat ástak , a torony alatt pedig 5-6 méter mélyet, lejjebb már talajvíz van.”

Jakab Viola, aki már harminc éve a gyülekezet gondnoka, röviden összefoglalta „a marok gyülekezet” hányatott történetét. Ő 1975-ben édesapjától örökölte a gyülekezet szolgálatát. A hatvanas években egy provizórikus, deszkafalakkal elkerített imatermet alakítottak ki a romos épületben, ahol öt évig folytak az istentiszteletek. Az egyház 1968-ban visszakapta egy épületét, s ekkortól szinte évente változott a helyzet. Imaházba be, imaházból ki, templomba be, imaházba vissza, mígnem közel húsz évvel ezelőtt lebontották azt a házsort, ahol a gyülekezet imaháza volt. „Vége lett az egyháznak, mint közösség megszűntünk létezni. Nem volt helyünk. 1988-ban megpróbálták lebontani a templomot. Fel is sorakoztak a hatalmas gépek az épület előtt, de a munkások azt mondták, olyan erősek a falak, hogy ellenállnának. ĺgy maradt meg a templom” – meséli Jakab Viola. Tóth Zoltán hozzátette: „Nekünk, amikor falbontásra volt szükségünk, gond nélkül sikerült.”

Viola néni fontosnak tartotta megemlíteni Sebők János nevét, aki lévitaként gyűjtötte össze újra a gyülekezetet, s a rendszerváltás előtti egy-két évben házaknál tartották az istentiszteleteket. „A kilencvenes évek elején Fazekas László lett a lelkészünk, a gyülekezet vett egy családi házat. Pásztori Attila 1994-től szolgálta a nagykálnai református közösséget. Az ő idejében egyre több szó esett a felújításról, de ezek inkább csak ötletek voltak. Rettenetes hányatott sorsú a mi gyülekezetünk.”

Szathmáry Zsuzsanna 1999-ben lett a helyi gyülekezet lelkésze, Nagykálnán kívül Kiskálnán és Felsőszecsén teljesít szolgálatot. Jelenleg második gyermekével van otthon, így férje, Lök, Töhöl és Felsőpél lelkipásztora helyettesíti őt. „Hosszú idő után mi vagyunk az első helyben lakó lelkészek. Természetes, hogy a kezdeti terepfelmérés után a legfontosabb teendők közt gondoltunk a templom felújítására. Kétezer tavaszán a statikusok fölmérték az épület állapotát, őszre pedig Roderik Baltazár mérnök már el is készítette az engedélyeztetéshez szükséges részletes tervrajzot” – mondja Tóth Zoltán. A következő év tavaszára már megvolt az építési engedély, ám a pénz még hiányzott. „Ekkor döntöttünk úgy, hogy egy nagyszabású rendezvénnyel hívjuk fel a figyelmet az ügyre, amely jelképesen az Első lépés nevet kapta – veszi át a szót a lelkész asszony. – A csupasz falak között tartott istentiszteleten szolgálatot tartott Erdélyi Géza, egyházunk püspöke és Tőkés László Királyhágó-melléki püspök. Az ünnepi istentisztelet után nagyon sokan adakoztak, és több mint százezer korona gyűlt össze. Ezért mindenkinek köszönetet szeretnénk mondani.”

„Mintegy ezer ember jött el, mindenütt körülöttünk viharok voltak, de ránk sütött a nap. Sokan a környékbeliek közül megdöbbentek, azt hitték, már nem áll a templom, a fák és bokrok dzsungelében olyannyira láthatatlanná vált az épület. Ekkor vált ország-világ előtt nyilvánvalóvá a helyzet, ezután karolta fel ügyünket az egyházvezetés – tudjuk meg Tóth Zoltántól. – A püspök úr és Molnár Sándor zsinati főtanácsos segíti munkánkat, s nagy hálával tartozunk Vincze Árpád zsinati tanácsosnak. Az erőgyűjtés éve volt 2002, az első komolyabb összeget pedig egy év múlva nyertük: 400 ezer koronát a lipcsei Gustav Adolf Werk protestáns segélyszervezettől. Azóta már egymillió koronát sikerült a templomba fektetnünk, s még legalább ugyanennyire lenne szükség. A számok nagyon érdekesek az egyházban. Istennél egy korona mindig többet ér, mint másoknál. Bizakodó vagyok.” Tavaly májusában egyméternyi falat elbontottak, nyáron betonkoszorút helyeztek fel, hogy ráépíthessék a tetőszerkezetet. Vörös János ácsmester november 11-én kezdte a munkát – mint később kiderült, 1888-ban pontosan ezen a napon szentelték föl a templomot. „Varsányi György, a helyi szövetkezet elnöke fuvarral együtt biztosította a tetőcserép beszerzését, és amikor csak tud, segít. Ez a hozzáállás jellemző a nagykálnai magyar katolikusokra is, de sok szlovák nemzetiségű segítőnk is van, és természetesen a gyülekezet is részt vesz a munkában és az adakozásban. Annak ellenére, hogy a talpalatnyi földet is ki kell harcolni magunknak, amelyen állunk, látjuk értelmét a küzdelemnek. A két Kálnán 80-90 hívő várja a templomot. Az épülettel szembeni bérházból is sokan szurkolnak nekünk.”

A templom mellett várja a toronysüveg, hogy a harangok fölött elfoglalhassa helyét. Tóth Zoltán vajdasági szülőfalujának, Pirosnak a templomsüvege szolgált mintául. Antal Péter, a templom építésze tervezte, Vörös János készítette el a faszerkezetet, és Bálint Péter bádogosmester (aki az esztergomi Bazilikán is dolgozott) borította be. „Piros a déli magyar nyelvhatáron található, s most az északi nyelvhatárra kerültem. Ez a két egyforma torony szimbolizálja nekem a hűség, a végeken való helytállás fontosságát” – vallja Tóth Zoltán. A gyülekezet köszönettel veszi a felajánlásokat, amelyek a következő számlaszámra küldhetők: 0221352245/0900, Slovenská sporiteľňa, pobočka Levice, vagy csekken a Mlynská 2, 935 32 Kalná nad Hronom postacímre.