Megújul a tallósi kastély parkja

Őszre teljesen megújulhat a galántai járásbeli község kastélyának parkja.

Őszre teljesen megújulhat a galántai járásbeli község kastélyának parkja. A falu sikeresen pályázott a Környezetvédelmi Alap és a kulturális minisztérium támogatási kiírására és a magánszektort is bevonják a terület felújításába.

Tallós

A tallósi Esterházy-kastély parkja párját ritkítja, nemcsak a környéken, hanem az egész országban. A 22 hektárnyi területen a Mária Terézia által ültetett tölgyfa mellett egzotikus fafajták is találhatók az országban egyedülálló kiterjedésű ősparkban, és a parkot átszelő három folyómeder is színesíti a látványt. A község évekkel ezelőtt kidolgozott egy nagy projektet a park felújítására, de a 2,5 millió euró értékű beruházásra nem sikerült támogatást szerezni, ezért felosztották a terveket. Horváth Zoltán polgármestertől megtudtuk, a Környezetvédelmi Alapból 120 ezer eurót kaptak a parkban elszaporodott invazív fafajták kiirtására. „Tamara Reháčeková botanikus elmondta, két invazív anyafa van a parkban, ezek magjaiból nőnek ki az új egyedek. A Kínából származó fafajta teljesen ellepi a parkot, és már a faluban is megtalálható. Nem egysze-rű az irtása, a speciális folyamat csak védőruhában végezhető” – magyarázta a polgármester. A park kerítésének cseréjét a kulturális minisztérium támogatásából fedezik. Horváth közölte, hogy a 45 ezer euró támogatásból a négyszáz méter hosszú kerítés legalább felét újra cserélik. A falu a magánszektorral együttmű-ködve felújítaná a parkban található háromszintes magtárat, egy másik épületben pedig kávézót és pékséget alakítanának ki. „Célunk, hogy a vendégek legalább fél napot kellemesen eltölthessenek a parkban” – folytatta Horváth Zoltán, hozzátéve, hogy további nagyszabású terveik vannak, amelyekkel színesebbé és érdekesebbé tennék a parkot nemcsak a helyiek, hanem a turisták számára is.

A park az önkormányzat tulajdona, a kastély azonban a belügyminisztériumé. A polgármester szerint soha nem volt még ilyen rossz állapotban a kastély, amelyben jelenleg speciális iskola működik. „Az épület körülbelül húsz százalékát használják, de úgy gondolom, az a rész sem megfelelő arra, hogy ott gyerekeket oktassanak” – mondta Horváth. Az épület falai nedvesek és egyre romlik az impozáns kastély állaga. „2020-ig nyitottak az uniós alapok pályázati rendszerei. Rengeteg időt elpocsékoltak a nemtörődömséggel” – közölte a polgármester, utalva arra, hogy nincs gazdája az épületnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?