Megtelt az érsekújvári hajléktalanszálló

Érsekújvár |

<p>Múlt éjszaka teltház volt a városi melegedőhelyen, a létesítmény őrei a tizennégy férőhelyes szálláson újabb rászorulóknak tudtak helyet biztosítani.</p>

A város önkormányzata jóvoltából a menhelyen nyújtott szolgáltatások ingyenesek, míg más városokban a hajléktalanoknak hozzá kell járulniuk a kiadásokhoz.

Az érsekújvári szálláson matracokat raktak szét a földön, így további hajléktalanok éjszakázhattak és kosztolhattak a fűtött konténerekben. Év elejétől rendszerint hét-nyolc állandó lakója volt a Vág menti utca 24-es szám alatti melegedőnek, ahol 19 órától reggel 7-ig húzhatják meg magukat a rászorulók. Oláh Katalin, a városi hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, egyelőre nem változtatnak a nyitva tartáson, ám amint több napra is fagypont alá csökken a nappali hőmérséklet, meghosszabbíthatják a nyitva tartást. Erre már volt példa az elmúlt években. Érsekújvárban a hajléktalanok minden szolgáltatást ingyen kapnak a várostól, a november 2-tól üzemelő melegedőhelyen 20 óráig várják az érkezőket. Oláh Katalin elmondta, hogy a rászorulók minden este meleg levest kapnak, saját ágyneműt és törölközőt osztanak ki nekik, a tisztálkodási lehetőségen kívül módjuk van kimosni, megszárítani a ruháikat, és adományokból érkező meleg holmiból választhattak számukra megfelelőt.

A városi rendőrök jól ismerik a város területén élő hajléktalanokat, éjszakai fagyok idején a melegedőbe kalauzolják őket. A hajléktalanok egymást is tájékoztatni szokták erről a lehetőségről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?