Évek óta szellőztetéssel oldják meg a metángáz eltávolítását
Megszűnhet a robbanásveszély a komáromi fürdőben
Soron kívüli ülésen tárgyalta a városi termálfürdőben felszerelendő gáztalanító ügyét a képviselő-testület; jóváhagyták a beruházást és a berendezés megvásárlásához szükséges 75 ezer euró anyagi hozzájárulást.
A berendezést március végéig kell üzembe helyeznie a nyertes pályázó Riáma First Kft-nek, ezzel megszűnik a termálvíz magas metángáz-tartalma miatti robbanásveszélyes állapot.
Nagy Tamás, a fürdőt üzemeltető Comorra Servis városi járulékos szervezet igazgatója korábban kilátásba helyezte, hogy kész bezárni is a fürdőt, ha nem oldódik meg a probléma. A képviselők többsége az igazgató kijelentését ugyan nyomásgyakorlásként értékelte, de abban megegyeztek, hogy mielőbb el kell hárítani a balesetveszélyt. Az ügy nem új keletű, 2008-ig üzemelt is a fürdőben gázelválasztó berendezés, amelyet az Intekom Rt. és a Heloro Kft. működtetett. Az akkori igazgató azonban leszereltette a berendezést, mivel az általa készíttetett szakvélemény szerint nem volt akkora mennyiségű metángáz a feltörő termálvízben, ami indokolta volna meglétét, emellett túl drága is volt a két cég által számlázott karbantartási és üzemeltetési díj. A későbbi szakvélemények ugyanakkor arról szóltak, hogy szükség van a gáztalanítóra, ezekre hivatkozva írt ki Nagy Tamás tavaly márciusban közbeszerzést a műszer vásárlására, majd kért a testülettől 100 ezer euró támogatást, amit a képviselők meg is szavaztak. Ám az igazgató formai okokra hivatkozva arra kérte a polgármestert, ne írja alá a határozatot. Ősszel újabb, ezúttal elektronikus közbeszerzést írt ki Nagy Tamás. Az ez alapján megkötött közbeszerzés törvényességét kérdőjelezte meg a városi hivatal jogi osztálya, felvetve a hűtlen kezelés és hatáskörrel való visszaélés gyanúját.
Szellőztetnek
A képviselők a soron kívüli ülésen a szövevényes ügynek ezzel a jogi részével nem foglalkoztak, Stubendek László polgármester is arra kérte őket, először tegyék lehetővé a balesetveszélyes állapotok elhárítását, a többivel foglalkozzanak később. A metángáz eltávolítását évek óta szellőztetéssel oldják meg, egyszerűen kiengedik a légtérbe, ami viszont jogszabályokba ütközik.
A megtermelt áram
A közbeszerzést mindkét esetben a magyarországi Riáma First Kft. nyerte, másodszorra ráadásul már olcsóbban vállalta a berendezés leszállítását és beszerelését, a korábbi 217 ezer euró helyett 208 ezer euróért. A cég több magyarországi termálfürdőben működtet ilyen berendezést, ami tulajdonképpen kisebb háztartási erőműként üzemel, a metánból villanyáramot és hőt állítva elő. Ezt az áramot és hőt lehet hasznosítani Komáromban. Ezzel kapcsolatban viszont kételyek merültek fel a testületben, hogy vissza lehet-e juttatni az elektromos áramot az országos hálózatba. Csonka István, a Riáma First képviselője az ülésen kifejtette, erre is van lehetőség, de a komáromi fürdőben termelt áram és hő túlnyomó részét – ha nem az egészet – a Comorra Servis által működtetett létesítményekben, a Panoráma szállóban, a kempingben és a fürdőben használják fel. Vagyis a megtakarítás nem az áram eladásából származik, amire valóban nem adnak lehetőséget az itteni törvények, hanem abból, hogy nem kell villanyszámlát fizetni. Az ülésen elhangzott az is, hogy míg 2008-ban az említett két cég évi 900 ezer koronáért (közel 30 ezer euró) végezte a karbantartást és a működtetést, addig most ennél jóval kevesebbe, havi 500 euróba (éves szinten 6000 euró) fognak kerülni ezek a szolgáltatások.
Megvan a pénz
Az önkormányzat megtalálta a berendezés megvásárlásához szükséges forrást is, anélkül, hogy át kellett volna csoportosítani a jóváhagyott költségvetésben az egyes tételeket. A pénzügyminisztérium honlapján közzétett értékek alapján ugyanis Komárom több bevételre számíthat a részesedési adókból, mint azt a büdzsé elfogadásakor feltételezték, 11 millió euró helyett 11,186 millióra. A képviselők megemelték a bevételi oldalt a gázelválasztó első, megemelt törlesztőrészletének (akontáció) kifizetéséhez szükséges 75 ezer euróval. A fennmaradó részt saját bevételeiből törleszti a Comorra Servis öt éven keresztül.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.