Mégsem létesül integrált iskolaközpont Vágvecsén?

Vágsellye. Meghiúsultak azok a tervek, hogy a 2004/2005-ös tanévtől úgynevezett integrált középiskola létesült volna a Duslo Rt. vegyi üzem vágvecsei tanonciskolájának épületében.

Januárban még úgy állt a dolog, hogy a vecsei épületkomplexumot Nyitra megye önkormányzata venné bérbe, és ott a vegyipari középiskola és a tanonciskola összevonásával úgynevezett összevont középiskolát működtetne. A vegyipari középiskola jelenleg a Duslo tulajdonában lévő vágsellyei Pázmány utcai épületben működik, de a részvénytársaság 2004. június 30-i hatállyal felmondta a bérleti szerződést, mert az épületet el akarja adni. Az illetékesek az év elején még olyan tervről beszéltek, hogy az elektrotechnikai irányzatú ipari középiskolával (amely jelenleg is a tanonciskola vecsei épületében működik), egy újonnan alapítandó tanonciskolával (ahol fodrász, pincér, kozmetikus stb. szakon folyna oktatás) és egy kereskedelmi akadémiával a vecsei komplexumban oktatásügyi központot hoznának létre. Mivel azonban a megyei önkormányzat a meghatározott határidőig nem tett lépéseket a bérleti szerződés megkötésére, a Duslo viszszavonta ajánlatát.

„Január 8-án folytattak megbeszélést a megyei önkormányzat, a Duslo és az érintett iskolák képviselői, és akkor a megyei önkormányzat érdeklődést mutatott a vágvecsei tanonciskola területének bérbe vételére – mondta lapunknak Jaroslav Barcúch, a Duslo szóvivője. – A vecsei központban elegendő hely lenne mindhárom létesítmény, tehát a vegyipari középiskola, a vegyipari szakmunkásképző és az ipari középiskola elhelyezésére. A januári megbeszélésen a megyei önkormányzat arra is igényt tartott, hogy idén július elsejével saját alapítói hatáskörébe venné át a Duslo tanonciskoláját is. A megyei hivatal kérte, készítsünk áttekintést arról, milyen költséggel járna az objektum javítása és karbantartása. A megbeszélésen olyan határozat született, hogy a vecsei tanonciskola igazgatója január végéig dolgozzon ki egy tervet, hogy július elsejétől miként használnák ki a vecsei létesítmény épületeit. A megyei önkormányzatnak ugyanakkor január végéig a bérleti szerződés tervezetét kellett kidolgoznia.”

A szóvivő azt is elmondta: annak ellenére, hogy a január 8-i megbeszélés határozatát írásban csak január 29-én kapták meg a megyei önkormányzattól, az érintett iskolák igazgatói január 30-án kidolgozták az épületek kihasználhatóságáról szóló tervezetet, és azt továbbították a megyei önkormányzat hivatalába. A tervezetet azzal a felméréssel együtt küldték el, amely szerint az iskola kollégiumában 25 helyiség felújítására 3,5 millió koronára lenne szükség.

Mivel a megyei önkormányzat nem terjesztette elő a bérleti szerződés tervezetét, és az épület kihasználhatóságának tervezetére sem reagált, a Duslo február 9-én visszalépett a bérbeadási ajánlattól. Helena Psotová, a megyei hivatal oktatásügyi főosztályvezetője cáfolja, hogy a megyei hivatal késlekedése miatt hiúsult volna meg a vecsei épület bérbevétele.

A vegyi üzem vezetése egy következő ajánlattal kereste meg a kerületi önkormányzatot: a megye vásárolja meg a Pázmány utcai épületet, hogy abban tovább működhessen a vegyipari középiskola. Az épület eladási ára az alatta lévő telekkel együtt 14 millió korona. Helena Psotovától megtudtuk, a megye képviselő-testülete március 22-én egyetértett az iskolaépület megvásárlásával.

„Most a Duslón a sor, hogy hivatalos becslést készíttesen, és ennek alapján tegyen pontos árajánlatot az épületre. Az adásvételt legkésőbb június végéig meg kell kötnünk, hiszen akkor jár le a bérleti szerződés” – tájékoztatott a főosztályvezető. Közölte, úgy akarnak pénzt szerezni az épület megvásárlásához, hogy eladják azt az épületet, amelyben jelenleg a körzeti hivatal székel. Az ugyanis a vegyipari középiskola tulajdona.

Psotová az Új Szónak azt nyilatkozta, a megye továbbra sem mondott le az említett új tanonciskola és a kereskedelmi akadémia megalapításáról. Ez utóbbiban magyar tanítási nyelvű osztály is nyílna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?