Megpályáztatják a vezetői posztokat Komáromban

komárom klapka-tér somogyi
Komárom |

Keszegh Béla polgármester pályázatot írt ki a városi hivatal hivatalvezetői, továbbá vagyongazdálkodási, valamint gazdasági és pénzügyi főosztálya vezetői posztjára.

Mindhárom állásra január 28-án 12 óráig lehet jelentkezni a szüksége okiratokkal a hivatal iktatójában, vagy postán elküldeni a hivatal címére. A pályázat feltételeit a városi hivatal honlapján (www.komarno.sk) találják az érdeklődők.

Keszegh Béla polgármester már megválasztását követően jelezte, valamennyi vezető tisztséget megpályáztatja, amire természetesen jelentkezhetnek a posztot jelenleg betöltő személyek is. „Első körben a stratégiailag talán legfontosabb helyekre hirdettük meg a pályázatokat, de folyamatosan valamennyi osztályvezetői posztra sor kerül – mondta lapunknak a polgármester. – Egyszerre nem lett volna szerencsés, hiszen bizonyos folytonosságra szükség van a hivatalban. Tavasszal két választás is lesz az országban, amelyet önkormányzati szinten a szociális és közigazgatási főosztály bonyolít le, azaz nem lenne jó, ha például ennek a főosztálynak az élére a választások előtt kerülne új vezető.” A polgármester jelezte azt is, hogy a későbbiekben a városi cégek igazgatói tisztségét is megpályáztatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?