Megnyitott a komáromi jégpálya

Komárom |

<p>Megnyitotta kapuit az Erzsébet-szigeten lévő jégpálya. A tavalyival megegyező nyitvatartással, szolgáltatásokkal és árakkal várják a látogatókat. A 15 év alatti gyerekek és nyugdíjasok kedvezményben részesülnek, bérletvásárlásra szintén van lehetőség.</p>

Sajnos, az idei szezonra sem sikerült megoldania a városnak a pálya befedését, pedig ezzel két hónappal meg lehetne hosszabbítani a jelenleg három hónapos nyitvatartását. Nagy Tamás, a pályát üzemetető Comorra Servis igazgatója elmondta: a melegebb idő és a szeles időjárás is gondot okoz. Esős időben sem érkeznek látogatók. Hosszú évek óta tervben van a jégpálya befedésére, 2014 tavaszán pedig egy, a jelenlegi strandfürdő mellé tervezett, fedett uszodát és jégcsarnokot is magába foglaló új sportközpont látványtervéről és megvalósíthatósági lehetőségeiről tárgyalt a képviselő-testület, ám ezt az ötletet elvetették. Nem hivatalos értesülésünk szerint legutóbb egy ponyvatetős megoldás merült fel – miután állítólag Győrben lecserélnek egy, még jó állapotban lévő, mozgatható tetőt –, de konkrét anyag egyelőre nem került a képviselők elé. A szezon meghosszabbítása már csak azért is nagyon jó lenne, mert évről évre nagyobb az érdeklődés a jégpálya iránt, nemcsak a hazaiak, hanem a dél-komáromi sportolni vágyó diákok, felnőttek is egyre többen jönnek. Az enyhe telek miatt ugyanis tájainkon egyre kevésbé lehet a természetes vizeinken űzni ezt a sportot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?