Megnyitnák a magyarbéli kastélyparkot

Magyarbél |

<p>A napokban nekiláttak a magyarbéli barokk kastély parkjának kitisztításához. Június 7-én, a Nyitott parkok és kertek rendezvény keretében megnyitják a kastélyparkot, szombaton önkénteseket várnak az épület takarítására.<br />&nbsp;</p>

A barokk kastélyt 2005-ig lakták, nyugdíjasotthon, majd mentálisan sérült nők intézete működött benne. A restitúciós eljárás során visszaszolgáltatták az épületet az eredeti tulajdonosoknak. A mintegy ötezer négyzetméteres összterületű kastély és a hozzá tartozó park tulajdonosai közt szerepel Pozsony megye önkormányzata is. Ivana Krivosudská, a többségi tulajdonos lánya elmondta, mivel az épület hatalmas, nehezen találnak megoldást, szeretnék, ha az emberek jobban megismernék a magyarbéli kastélyt. Ezért együttműködnek a pozsonyi Zeneművészeti Egyetem és a Képzőművészeti Egyetem diákjaival. „Vannak merészebb terveink, de minden a pénztől függ. Nem szeretnénk hotelnek vagy konferenciaközpontnak használni, hiszen nem messze, Félben van kastélyszálló. Inkább a kultúra és a művészetek irányába mozdulnánk el, szép nagy termek vannak a kastélyban, melyek alkalmasak kiállítások és koncertek rendezésére, ezzel támogatnánk a fiatal művészeket” – mondta Krivosudská. Júliusban brit önkéntesek érkeznek a kastélyba, a Nemzeti Tröszt nonprofit szervezettel való együttműködés eredményeként. A szervezet a nagy-britanniai National Tursthoz tartozik, a világ számos országában szerveznek ún. munkás nyaralásokat (working holidays). Szlovákia tavaly először kapcsolódott be, akkor a liptóújvári (Liptovský Hrádok) kastélyban dolgoztak önkéntesek. Idén a magyarbéli kastély is bekapcsolódott. A brit aktivistákat a kastélyban szállásolják el. „A helyiek is szívesen segítenek és a kiskertészek szervezetével is együttműködünk. Mivel az akció önkéntes, az önkéntesek szabad idejétől is nagyban függenek a munkálatok” – folyatta Ivana Krivosudská.

A tervek közt szerepel az egykori gyógynövény- és rózsakert, valamint az almafaültetvény helyreállítása. A parkot kisállatokkal tennék attraktívabbá a családok számára. „A parkot olyan jellegűre formálnánk, mint a Schloshoff melletti kastélypark. Szeretnénk megnyitni, hogy az emberek és a kisgyerekes családok ide jöhessenek megpihenni. Az almafák terméséből részben finanszírozhatnánk a kastély fenntartását, elengedhetetlen, hogy a kastély működéséből előteremtsük a fenntartási költségeket” – mondta a többségi tulajdonos lánya. A kastély kápolnájában házasságkötésre is lehetőség nyílhatna.

A magyarbéli kastély Szlovákia legnagyobb barokk kastélya, az 1700-as években építette Csáky Imre püspök. Az elmúlt években nagyban romlott az épület állaga, sok helyen beázik a tető, a fűtés sem üzemel. A vastag falak miatt nehezen fűthető ki az épület, a víz részben az alapokat is megrongálta. „A beázások kárt tettek néhány freskóban és stukkóban” – mondta Juraj Bondora helyi aktivista. Jóllehet a munkákat önkéntesek végzik, sok pénzbe kerül a munka megszervezése, a további tervek megvalósításához is pénz kell, ezért polgári társulás létrehozását tervezik. Krivosudská bízik abban, hogy a polgári társulás könnyebben juthat pénzhez.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?