Megnyitják az új villamospályát Pozsonyban

villamos
Pozsony |

Szombaton újraindulnak a villamosok a felújított hidegkúti síneken. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat azt ígéri, hogy gyorsabban és gyakrabban juthatnak majd el a lakosok a városrészből a központba.

A Kútiky–Záluhy szakasz befejezésével zárul a nagyszabású modernizáció második szakasza. A közlekedési vállalat február 22-től meghosszabbítja a 4-es villamos vonalát, amely így egészen a végállomásig jár majd. Ezzel együtt megszüntetik a villamosokat eddig helyettesítő X5-ös autóbuszjáratot. Csúcsidőben négypercenként járnak majd a villamosok Hidegkút és a belvárosi fontos közlekedési csomópontok között, a csúcsidőn kívül öt, hétvégenként 7,5 perces időintervallumokban indítanak járatokat.

„A 4-es villamoson minden második járat új, alacsonypadlós szerelvény lesz” – közölte a vállalat hozzátéve, hogy a szakasz melletti megállók is akadálymentesek.

A magisztrátus még idén folytatná a villamospálya fennmaradó szakaszainak felújítását, a Chatam Sófer és a Molecova megállók között. A tervek szerint egyebek mellett egy új átszállási csomópontot is kialakítanának a Molecova megállóban. Ez elsősorban a Dlhe diely-ről utazók közlekedését könnyítené meg, az átszálló utasoknak ugyanis nem kellene több fényjelzéses kereszteződésen áthaladni. A hidegkúti Záluhy megállóban is hasonló átszállóhelyet építenek.

A balesetveszélyes szakaszon azért is sürgős volt a modernizáció, mert félő volt, hogy az állapota miatt le kell zárni a pályát. A tavaly nyáron kezdődött modernizáció miatt nem jártak a villamosok Hidegkútra, és az autóforgalmat is korlátozták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?