Megnyílt a Simon–Júda (FOTÓK)

párkány keakt
Párkány |

Csütörtökön reggel, már a hivatalos megnyitó előtt is több százan sétáltak  az ország egyik legnagyobb szabadtéri vásárán, a párkányi Simon–Júdán.

Az eseményre két év kihagyás után kerül sor, mert a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megrendezni. Az idő remek, meleg és napsütés fogadja a vásározókat. Az idén már 474. Simon–Júdán 520 árus fogadja a látogatókat, Sipos István, a városháza osztályvezetője, a vásár főbiztosa szerint vasárnapig több tízezer ember fordul meg a városban. A központot lezárták, a parkolásra és a rendre járőrök is vigyáznak. A rendőrség és egy külön magáncég is ügyel a biztonságra.

Már csütörtökön is hamisítatlan vásári hangulat volt, de az árak a 2019-es árakhoz képest jócskán emelkedtek – vastag pénztárcával jöjjön Párkányba, aki a vásárfia mellett bulizni akar, vagy válogatott finomságokat enne. Ugyanakkor mindenki bízik benne, hogy a vendéglátó helyektől kezdve a körhintásokig, mindenhol tömeg lesz. A vásárra Párkány a testvérvárosok küldöttségeit is meghívta, őket hivatalos vacsorán is fogadják.

Az Új Szó és a Vasárnap csapata pedig szombaton találkozik majd a kedves olvasókkal, a szokott helyen, a főposta közelében ütjük fel sátrunkat. A vásárra mi is mindenkit szeretettel várunk!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?