Megnyílt a párkányi hajléktalanszálló

Pozsony |

<p>Egy hete üzemel Párkányban a hajléktalanszálló. A mosoda mögötti épületben tíz személy elszállásolására van lehetőség.</p>

„A városban megközelítőleg harminc hajléktalan van, de soknak nincs bejelentett párkányi lakhelye. Nekik nem tudunk szállást adni. Csak azok vehetik igénybe a szolgáltatást, akik hivatalos lakhelyükként Párkányt jelölik meg, és a hivatal nyilvántartásában is párkányiként szerepelnek” – tájékoztatta lapunkat Michaela Pajchortová, a városi hivatal illetékes osztályának vezetője.

A három éve működő éjjeli menedékhelyen átlagosan nyolc személy tartózkodik. Ottjártunkkor két férfi készülődött a lefekvéshez. Az idősebb már harmadik éve tölti itt a telet, a fiatalabbnak ez az első. Mindketten a válásuk után kerültek az utcára. Vannak párkányi rokonaik, de nem akarnak a család terhére lenni. „Több testvérem van. A válás után néhány hónapot náluk töltöttem, de aztán úgy láttam jónak, ha távozom. Bízom benne, hogy a hajléktalanszálló csak átmeneti megoldás” – mondta a fiatalabbik férfi, aki alkalmi munkákból tartja fenn magát. Az idősebb is dolgozik. Egy helyi étteremben takarít. „Elváltam, majd megözvegyültem. Négy gyermekem van. Édesanyám is él. Hívott haza, de nem megyek. Jó nekem itt” – mondta.

A hajléktalanszállón szabályok vannak, melyeket be kell tartani. Ellenkező esetben az őr azonnali távozásra szólítja fel a rendbontót. A házirend szerint az itt éjszakázóknak rögtön érkezésük után tisztálkodniuk kell, rendbe kell tenniük a ruhájukat. Ittasan senkit nem fogadnak be. „Soha nem volt konfliktus közöttünk. Az esték lassan, csendesen telnek. Általában rádiót hallgatunk” – mondta az idősebb férfi. A város karácsony előtt több éve ruhagyűjtő akciót hirdet a rászorulóknak. A ruhák egy része a hajléktalanszállóra kerül. A szállón főzésre nincs lehetőség. „Általában az étterem konyháján kapok valamit, de a többiek is hoznak ezt-azt. Karácsonykor mindig kapunk vacsorát. Tavaly gulyást hoztak. Volt kalács is” – mondta az idősebb hajléktalan.

A párkányi hajléktalanszálló csupán a téli hónapokban üzemel. Este hattól reggel nyolcig van nyitva. Jobbára férfiak veszik igénybe.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?