ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSGalánta. Hétfőn megnyitották a várost elkerülő út második szakaszát. A 7,3 millió eurós beruházás részben tehermentesíti a várost.Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter elismerte, hogy igazi könnyebbséget csak a kerülőút harmadik szakaszának megépítése hozhat a város lakóinak.
Megnyílt a kerülő út második szakasza
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Galánta. Hétfőn megnyitották a várost elkerülő út második szakaszát. A 7,3 millió eurós beruházás részben tehermentesíti a várost.
Ján Počiatek közlekedésügyi miniszter elismerte, hogy igazi könnyebbséget csak a kerülőút harmadik szakaszának megépítése hozhat a város lakóinak. A közel öt kilométeres szakasz a gányi logisztikai park melletti körforgalmat köti össze a Galánta határában levő körforgalommal, elkerülve a várost. Így az R1-es autópályáról vagy a gányi logisztikai parkból Vágsellye és a Samsung irányába közlekedő teherautóknak nem kell behajtaniuk a városba. A szakasz építését tavaly augusztusban kezdte meg a Szlovák Útkezelő Vállalat. Az építkezés befejezését idén szeptember közepére tervezték, a beruházó a késést egy gázvezeték áthelyezésével indokolta. A beruházást az Európai Regionális Fejlesztési Alap programjából finanszírozták. A kerülőút építésének megkezdését 2009-re tervezték. A munkálatok késlekedését tavalyelőtt Iveta Fedorová, a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) szóvivője azzal indokolta, hogy a tervdokumentációt és az alaphoz benyújtott pályázatot is át kellett dolgozni. Ráadásul a kivitelezésre kiírt versenytárgyalást is meg kellett ismételni. A tavaly újra meghirdetett pályázaton tizenkét jelentkező közül a Strabag kapta meg a kivitelezés jogát.
A Galántát elkerülő út megépítését három szakaszra osztották, az első, egy kilométeres részt négy évvel ezelőtt fejezték be. A város lakossága csak akkor érzi meg a forgalom tehermentesítését, ha megépül a harmadik, Diószeg felé vezető szakasz is, a kerülőút leghosszabb és legdrágább része. A városközponton naponta mintegy 16 000 jármű halad át.
A Szlovák Útkezelő Vállalat vezérigazgatója, Roman Žembera lapunknak elmondta, a harmadik szakasz építését jövő tavasszal kezdik meg, a munkálatok legkésőbb 2015 júniásig tartanak. Az 5,09 kilométeres út megépítése 45 480 000 euróba kerül. A kivitelezést ismét a Strabag nyerte.
A kerülő út anyagi terheket is ró a városra. A kerülő út ugyanis a Kolónia irányába vezető úttal kereszteződik, a Kolóniára gyalog vagy kerékpárral közlekedőknek szükségük lesz egy biztonságos gyalogútra. A város a jövő évi költségvetésből 100 000 eurót hagyott jóvá a Sárd-patak fölé építendő gyalogoshídra. (bé)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.