Megnyílt a felújult lövölde

Érsekújvár. A Középfokú Építészeti Szaktanintézet diákjainak néhány évtizedig várniuk kellett a hetvenes években épült iskolai lövölde felújítására. A létesítményt május derekán a Nyitra megye fennhatósága alá tartozó iskolák rendelkezésére bocsátották.

A lövöldét már a megnyitás napján nagy érdeklődéssel vették birtokba a sportolókCsuport István felvétele „A lövölde már a kilencvenes években használhatatlan állapotban volt. Amikor 2005-ben átvettem a szakiskola vezetését, nem sikerült támogatókat szereznem a felújítására, és a lövölde bérbe adása is sikertelen próbálkozásnak bizonyult” – mondta Száraz István iskolaigazgató. Végül megyei és szponzori támogatásból, és a szakiskola diákjainak munkájával sikerült újjávarázsolni a sportlövöldét. Az avatási ünnepségre meghívást kaptak a megyei önkormányzati képviselők és az érsekújvári középiskolák vezetői, a létesítményt ugyanis Száraz István elmondása szerint minden Érsekújvárban tanuló diák rendelkezésére szeretnék bocsátani.

„Akadtak vendégeink, akik elhozták saját lőfegyverüket, hogy sporttal ünnepeljék a lövölde megnyitását” – mondta Száraz. Június 4-én megrendezik az első lövészversenyt az alapiskolák nyolcadikos tanulói számára, június 11-én labdaolimpia lesz a szakiskola sportpályáján. „Az építészeti és famegmunkáló operátor szakra jelentkezők számára – mindkettő magyar és szlovák nyelven is tanulható – megnyitottuk a sportosztályt, amelynek 28 diákja van. A lövölde felújításának köszönhetően a sportosztály diákjainak újabb sportág megismerésére és gyakorlására nyílik lehetőségük” – hangsúlyozta Száraz. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?