<p>Elkezdődött a megye útjainak helyreállítása. Az interneten is követni lehet, hogy Kassa megye útjainak éppen melyik szakaszán folynak felújítások. Megközelítőleg 80 ezer négyzetméternyi útszakaszt kell kijavítani.</p>
Megkezdték az utak javítását Kassa megyében
Kassa |
Azt, hogy éppen hol folynak a munkálatok, a megyei útkezelők honlapjáról (www.scksk.sk) lehet megtudni. Zuzana Bobríková, a Kassa Megyei Önkormányzat szóvivőjének tájékoztatójából kiderül, 20 ezer négyzetméternyi útszakaszt beszállító cégek javítanak ki, melyek már a hét végéig elkészülhetnek a munkálatokkal. Az útkezelő részleg munkatársai is kiveszik a részüket a munkából. „Elsőbbséget élveznek a legforgalmasabb és legveszélyesebb útszakaszok” – nyilatkozott Zuzana Fejesová, az útkezelő részleg igazgatóhelyettese, aki elmondta, saját költségvetésükből 1,25 millió eurót szánnak a javításokra. Ezek összköltsége az előzetes becslések szerint megközelíti a 3 millió eurót. 1,1 millió eurót a kormány hagyott jóvá abból a 8 milliós csomagból, amit útfelújításra különített el. Kassa megye a harmadik legnagyobb összeget kapta a csomagból. „Ez után a tél után nem csak rengeteg kátyú keletkezett, sok helyen leváltak az útszegélyek, több földcsuszamlás történt, és több helyen megrongálódtak az átereszek. Az útfelújításon túl el kell takarítani az utakon maradt szóróanyagot, amelyből idén 80 százalékkal többet használtunk el, mint tavaly” – tette hozzá Fejesová. A tájékoztató szerint az utakban egyrészt a változékony időjárás, másrészt a megnövekedett forgalom és a teherforgalom okozott komoly károkat. „A regionális utakat lényegesen kisebb forgalomra tervezték és építették. Nem számoltak ekkora teherforgalommal és az ezzel járó megterheléssel. Negatív hatással volt az útdíjrendszer bevezetése is, mivel a főbb szakaszok fizetőssé tétele után a regionális utakon jelentősen megemelkedett a 3,5 tonna feletti járművek száma. A sofőrök keresik a lehetőségeket, hogyan tudnák megkerülni a rendszert.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.