Megkezdték az átlátszó kávé gyártását

Bodrogszerdahely |

<p>Több mint egy éven át tartó fejlesztés, tesztelés és finomítás után megkezdték annak az átlátszó kávénak a gyártását és forgalmazását, melyet a világon először az Új Szó szerkesztőségének mutatott meg Nagy Dávid, a termék borsi születésű feltalálója.</p>

„A gyártás beindítása nagyon fárasztó és hosszadalmas munka volt. Naivan azt hittük, már tavaly szeptemberben elkezdődhet a gyártás. De nagyon örülünk, hogy ha késve is, de sikerült, és megkezdhettük a forgalmazást” – mondta lapunknak Nagy Dávid, a cég egyik tulajdonosa, aki szerint a sokak által furcsának tűnő találmánynak főleg azok a rendszeres kávéfogyasztók örülhetnek, akik féltik a fogukat az elszíneződéstől. „Az átlátszó kávét a megszokott feketével ellentétben hidegen, palackból kell fogyasztani, nem tartalmaz semmiféle tartósítószert, egészségre káros adalékot. Egy 200 ml-es palack összesen 100 milligramm koffeint tartalmaz, ami valójában megegyezik egy csésze cappuccinóéval” – tette hozzá Nagy Dávid, aki testvérével, Ádámmal gyártja az italt Bodrogszerdahelyen. „Naponta 1000 palack kávét tudunk elkészíteni. Egyelőre a honlapunkon kialakított e-shopon keresztül lehet átlátszó kávét rendelni, de már az egyik szlovákiai üzletlánc is érdeklődik a termék iránt. Reméljük, egyre több helyre eljutunk, a kávé remélhetőleg külföldön is kapható lesz” – mondta Nagy Ádám társtulajdonos. A kávé egyedi módszerrel készül, melyet saját tervezésű géppel állítanak elő. Az összetétel és a gyártási folyamat titkos, de a két tulajdonos annyit elmondott, olyan rendszerrel dolgoznak, amelyet tudomásunk szerint rajtuk kívül senki sem használ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?