Megint botrányos felvételek ke

Szepsi. Újabb botrányos videófelvétel került a rendőrség birtokába. Rövid időn belül ez már a második eset a kelet-szlovákiai régióban.

Az áprilisi perbenyiki ügy után most Szepsiben derült ki, hogy még márciusban, a húsvéti szünet idején két 14 éves és egy 15 éves fiú egy szepsi lakásban orális szexre kényszerítette egy 16 éves társukat. A sajtóban eltérő információk jelentek meg arról, melyik iskolába járnak a fiúk. Sőt, a tévéhíradó stábja tévedésből a magyar tannyelvű alapiskolába ment forgatni, amely közös udvarban található a szlovák alapiskolával, ahová a három tettes közül kettő jár. Megtudtuk, hogy a harmadik, a 15 éves fiú már nem az iskola tanulója, a családja korábban elköltözött a városból. A 16 éves sértett a mecenzéfi (Medzev) szakközépiskola diákja. Ebben az esetben is mobiltelefonra rögzítették az esetet, és a tettesek az alapiskola diákjai között mutogatták a felvételt. Még zenei aláfestéssel is tarkították. Egyes tanulók elmondása szerint a videó már régóta keringett az iskolában, a diákok pedig jó heccnek tartották. Más alapiskolába is elkerült, hiszen a gyerekek egymás között küldözgették.

Jana Demjanovičová rendőrségi szóvivő elmondta, figyelmeztetni kell a tanulókat arra, hogy ez már nem játék, hanem súlyos vétség, és komoly büntetés jár érte. A fiúk súlyos következményekre számíthatnak, noha azt vallották, nem érzik bűnösnek magukat. Mint mondták, csak bosszút álltak azért, hogy több barátjukat is molesztálta már a sértett. A jelenet „főrendezője” elmondta, megpofozta az áldozatot, mire azt tette, amit mondtak neki, majd kidobták a lakásból. A másik két fiú sem bánja, amit tett, a fiú szerintük is csak azt kapta, amit megérdemelt. Néhány internetes hozzászólásban egy-két osztálytárs is kifejti véleményét. Szerintük egyáltalán nem kényszerítették a 16 éves fiút, mert a felvételen vigyorog, ez pedig nem annak a jele, hogy erőszak hatására cselekedett volna.

Liszkai Jolán, a szlovák tanítási nyelvű alapiskola igazgatója lapunknak elmondta, még nem tudják, milyen intézkedéseket foganatosít az iskola. „Meg kell várnunk a rendőrségi vizsgálat eredményét, ezt követően összeül az iskolatanács, és meghozzuk a döntést” – nyilatkozta. Hozzátette, hogy mivel tanítási időn kívül, a húsvéti szünetben egy magánlakásban történt az eset, az iskola bizonyos távolságtartással kezeli az ügyet. Elárulta, hogy az egyik érintett pszichikai problémákkal küzd.

Ilyen és hasonló tettért héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a bíróság, de tekintettel a tettesek korára, a büntetést a felére csökkentik. Így is legfeljebb nyolc évi börtön vár a fajtalankodókra. Mindhárom fiú szabadlábon védekezhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?