<div>A 907. évi Pozsonyi csata 1110. évfordulója alkalmából július 2-án megemlékezés lesz a dévényi vár alatt.</div>
Megemlékezés a Pozsonyi csata 1110. évfordulóján
Dévény |
A műsor 14 órakor kezdődik, fellép Vadkerti Imre énekes, íjászbemutatót tart a Kassai Lovasíjász Iskola Vermes törzse (Gúta). A Múlt-Kor történelmi portál ismertetője szerint a csata 907 júniusában zajlott, ez volt a magyar honfoglalást lezáró sorsdöntő csata és az első honvédő hadművelet is. A bajor hadjárat június 17-én indult, a sereget Luitpold őrgróf vezette. A támadók a Duna két partján, illetve magán a folyón nyomultak előre. Az offenzíva a forrásokban Brezaluspurc vagy Braslavespurch néven emlegetett településig, a mai Pozsonyig jutott. A csata részleteiről szinte semmit sem tudni, a Bajor Évkönyv szerint július 4-5-én történt, Liutpold herceget megölték. A bajorok veszteséglistája jól mutatja a küzdelem öldöklő voltát: Liutpoldon kívül életét vesztette Theotmár salzburgi érsek, a birodalom palotakáplánja (kancellárja), Zakariás brixen-säbeni, Waldo freisingi püspök, továbbá három apát. 19 gróf, köztük Sieghard, a király rokona, Adalbert, Ratold, Hatto is holtan maradt a csatatéren. Ez a győzelem biztosította a magyarok számára Pannóniát. Az ütközetnek fontos következményei voltak: a kalandozók elfoglalták Ostmarkot, a bajor-magyar határ az Enns folyó lett. (Azon túl kezdődött a népmesékből ismerős Óperencia.) Liutpold utódjának, Arnulfnak a legelső dolga volt, hogy Regensburgot megerősítse, így a 2 méter vastag, 3 méter magas falak, és a 18 torony elrettentően bizonyultak. Ugyanakkor a bajorok, okulva a keserű tapasztalatokból, szabad átvonulást biztosítottak a magyaroknak, így a kalandozók előtt megnyíltak a német területek is. A legfontosabbat mégis talán az jelentette, hogy a nyugatiak egészen 1030-ig nem támadták meg a Kárpát-medencét, és a magyarság így be tudott rendezkedni új hazájában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.