A közeljövőben építészeti versenyt hirdetne a Főállomás és az állomás előtti tér felújítására a Szlovák Vasútársaság (ŽSR).
Még tíz évig várhatunk a Főállomás felújítására
Meggyőződésük, hogy csak a közlekedésügyi minisztériummal, valamint a helyi és a megyei önkormányzattal közösen változtathatnak a könyéken. Michal Lukáč, a ŽSR szóvivője a TASR hírügynökségnek azt mondta, haladnak a tárgyalások a felek között. A társaság értékeli, hogy valamennyi érintett szakmailag és konstruktívan kezeli a kérdést. A magisztrátus meggyőződése, hogy egységesen kell foglalkozni a pályaudvar és környékének felújításával, egy átfogó építészeti verseny kiírását szorgalmazzák. Peter Bubla, a főváros szóvivője szégyennek nevezte az állomásra és környékére jellemző körülményeket, nemcsak a turistákra, hanem a helyi lakosokra nézve is.
A magisztrátus megerősítette, tárgyalnak a közös megoldásról, amely a pályaudvar és környéke mellett a Sokolská és a Prágai utcai megállókhoz vezető gyalogutat is magába foglalná. Nemrég közzétették a pozsonyi csomópont megvalósíthatóságáról készült tanulmányt, amely jelentősen befolyásolhatja a vonatközlekedés fejlesztését a fővárosban. A tervek szerint 2025-ben kezdődhet a Főállomás korszerűsítésének, valamint a Pozsony előváros és a fiókpályaudvar szakasz revitalizációjának előkészítése, 2030-ig a megvalósításuk.
Az utóbbi években számos kisebb javítást végeztek el a Főállomás épületén, összesen 380 ezer euróból. A ŽSR kitart amellett, hogy a Főállomás teljes felújítása a közeledésügyi minisztérium és a társaság prioritása.
(TASR, béva)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.