Még nem döntöttek az iskolabuszról

Érsekújvár/Pozba |

<p>Kedden tárgyalnak az érsekújvári városatyák Valent Arankának, Pozba polgármesterének kéréséről, aki egy közös iskolakörzet létrehozását kezdeményezte Érsekújvárral.</p>

Az érsekújvári járásbeli településen szeptemberben anyagi okok és a gyereklétszám csökkenése miatt megszűnt az alapiskola felső tagozata. A szülők többsége a Czuczor Gergely Alapiskolába íratta be gyerekét.

„A közös iskolakörzet létrehozására elsősorban azért van szükség, hogy a tanulóknak az állam megtérítse az útiköltséget, mindez nem terheli majd a város költségvetését” – áll az önkormányzati anyagban. Nagy Pétertől, Érsekújvár alpolgármesterétől megtudtuk, pozbai látogatásakor beszélt a falu vezetésével és a szülőkkel arról, hogy Érsekújvár önkormányzata természetesen egyetért azzal, hogy Pozba Érsekújvár iskolakörzetéhez tartozzon. A szülők nem önszántukból döntöttek úgy, hogy elviszik a gyerekeiket a szülőfalujukból, hanem az iskola felső tagozatának megszűnése miatt voltak kénytelenek iskolát váltani.

A Czuczor Gergely Alapiskolához körzetileg eddig Andód, Kamocsa, Újgúg és Jánosmajor tartozott, ahol egyáltalán nem működnek iskolák. Valent Aranka, Pozba polgármestere elmondta, nemcsak Érsekújvár, hanem Léva önkormányzatának is címzett ilyen jellegű kérelmet – az ottani önkormányzat az október eleji ülésen fog tárgyalni az esetleges körzetesítésről, mivel a szülők egy része a Juhász Gyula Alapiskola felső tagozatára iratta be a gyerekét, ráadásul ebbe a lévai alapiskolába más évfolyamokba is járnak gyerekek Pozbáról. A lévai alapiskolát látogató gyerekek szülei eddig saját költségből fedezték az ingázást. „Megértem az érsekújvári és a lévai alapiskolát látogató gyerekek szüleit. A falu anyagi okok miatt volt kénytelen bezáratni a felső tagozatot, ezért arra sincs pénze, hogy az iskolabusz működtetésével támogassa a szülőket. Ehhez külső segítségre lenne szükség” – mondta Valent Aranka.

Szeptember utolsó hetében értesüléseink szerint független kerekasztal-beszélgetés lesz a faluban, ahol szó lesz arról, mi legyen az iskolabusszal, ami eddig naponta beszállította Pozbára a szomszédos településeken lakó tanulókat.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?