Még két városi alapiskola szorul felújításra Érsekújvárban

<p>Érsekújvár. A Híd és a Dévény utcai alapiskola felújítása évek óta komoly gondot okoz a városnak. Érsekújvárban a legtöbb városi fenntartású alapiskolát európai uniós támogatásból újították fel, alakították át.</p>

SZÁZ ILDIKÓ

A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők megtudták, hogy a Híd utcai alapiskola épületén tanév közben végzik el az ablakcserét és a hőszigetelést, a munkálatokra korábban már hagytak jóvá pénzt a városi költségvetésből. A Dévény utcai alapiskola épületét 53 évvel ezelőtt adták át. Az oktatási központ felújítására a máig rendezetlen telekviszonyok miatt nem tudnak pályázat útján pénzt szerezni. Az iskola területének egy része ugyanis magántelken áll. Néhány parcellát időközben sikerült visszavásárolnia a városnak. Az iskola vezetése az oktatási tárcától kapott némi támogatást, amelyből felújították az ablakokat. A városi költségvetésből a szociális helyiségek korszerűsítésére és ajtócserére kaptak pénzt. A tornaterem és az öltözők felett tetőcserére lenne szükség, és szeretnének zárt folyosót építeni az iskola két épületszárnya közé. A legutóbbi önkormányzati ülésen a képviselők megtudták, hogy a város vezetése tárgyalt a telektulajdonosokkal. A tulajdonosok felajánlották a városnak megvételre a 2300 négyzetméteres parcellát, a vételárat négyzetméterenkénti 15 euróban határozták meg, ám jelenleg alig kétezer euró van a büdzsében telekvásárlásra.

A fenntartó szeretné, ha az iskola telke végre városi tulajdonba kerülne, pályázati pénzből pedig felújíthatnák az épületet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?