Meddig természetes az asszimil

Gúta.

Gúta. Szlovákiában a születések száma nem haladja meg az évi 52–54 ezret, a nők nagy része általában a harmincas éveiben hozza világra első gyermekét, és egy-két gyermeknél nem is vállalnak többet – derült ki azon a konferencián, amelyet a Fecske – Nagycsaládosok Társulása több szlovákiai magyar szervezettel együtt rendezett.

A magyar családok helyzete az egyesülő Európában elnevezésű rendezvényen hazai, erdélyi, magyarországi, kárpátaljai és vajdasági szervezetek vezetői vettek részt. Sárközy Klára, az MKP alelnöke, parlamenti képviselő a szlovákiai családtámogatási rendszert vette górcső alá, Lampl Zsuzsanna szociológus, tanár, Magyarnak lenni – szlovákiai magyarok értékrendje címmel tartott értékes, több kutatási eredményt feltáró előadást. „Szlovákiában nem foglalkoznak kellőképpen a nagycsaládosok problémáival. Nem egészséges az olyan társadalom, amely megpróbálja szembeállítani egymással a két leginkább érintett réteget – a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat. A hazai magyar nagycsaládosoknak komoly szerepük volt a gyerekek után járó adóbónusz elfogadásában, amely a munkaviszonyban lévő szülők gondjait hivatott enyhíteni” – hangsúlyozta Sárközy Klára. A találkozón elsősorban a népességcsökkenésről esett szó, ezzel kapcsolatban arról, hogy több európai országban is megkezdték már az úgynevezett születést serkentő programok megvalósítását. Szlovákiában idén február elejétől a korábbi 14 ezer korona helyett 20 440 korona „kocsipénzt” kapnak az első gyerek után az édesanyák. Krizsán Vilmos, az egyik vajdasági szervezet vezetője elmondta, február elején a gyermekvállalási kedvet serkentő stratégia lépett életbe náluk is, amely 64 intézkedésből álló csomagot takar. Magába foglalja a gyermek születésével, gondozásával, oktatásával kapcsolatos támogatási rendszert. Kiderült, hogy a családi pótlék a Vajdaságban nem jár alanyi jogon minden gyereknek. „Továbbra is szorgalmazzuk, hogy a családi pótlékot olyan módon utalják ki, hogy abból a gyerek részesüljön. A korábbi programokkal az állam a romákat és az albánokat támogatta csupán, a szülők megkapták a pénzt és el is költötték. A Vajdaságban sikerült elérnünk, hogy a harmadik és negyedik gyerek után már nem kell óvodai illetéket fizetni, felét a tartomány, felét az önkormányzat állja” – tette hozzá Krizsán Vilmos. Török Iván, a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke úgy véli, a gyerekek harminc százalékát a nagycsaládokban nevelik – a háromnál több gyereket vállalók az összes család mintegy 4-5 százalékát teszik ki – érdemes őket támogatni. (száz)

Szlovák iskolában a magyar gyerek

„Az a szülő, aki szlovák iskolába adja a gyermekét, már nem akarja, hogy a gyereke magyar maradjon” – hangsúlyozta előadásában Lampl Zsuzsanna szociológus. A szakember arra kereste a választ, hogy a tömbmagyarságban, avagy a szórványmagyarságban élők tartják-e jobban nemzeti identitásukat. Arra ugyanis, hogy meddig természetes az asszimiláció, senki sem tud pontos választ adni. A tömbmagyarságban élők közül többen ragaszkodnak a magyarsághoz, a szórványban élők közül sokan nem is igazán foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Lampl Zsuzsanna elmondása szerint, a nemzeti identitás megőrzésében, az ezzel kapcsolatos stratégiák kidolgozásában az eddiginél komolyabb szerepet vállalhatna a Magyar Koalíció Pártja. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?