Mécsesekkel a nyitrai hospicért

Nyitra. Tégla alakú mécsesek megvásárlásával is támogathatják a nyitraiak a helyi hospice felépítését – az Egyházi Karitász által öntetett gyertyákat több virágboltban árusítják.
A gyógyíthatatlan betegek ellátását szolgáló intézmény építését szeptemberben kezdték el, és egyelőre minden a tervek szerint halad.

Nyitra. Tégla alakú mécsesek megvásárlásával is támogathatják a nyitraiak a helyi hospice felépítését – az Egyházi Karitász által öntetett gyertyákat több virágboltban árusítják.

A gyógyíthatatlan betegek ellátását szolgáló intézmény építését szeptemberben kezdték el, és egyelőre minden a tervek szerint halad. Alena Rjabinovától, a projekt kezdeményezőjétől megtudtuk, csak annyi időre kellett megszakítaniuk a munkálatokat, amíg a telken talált építkezési hulladékot elhordatta városi közterület-fenntartó vállalat.

„Mostanra az is kiderült: akik azzal az indokkal tiltakoztak a hospice ellen, hogy az épület miatt fákat kellett kivágni, nem mondtak igazat. Ha valóban a környezet védelmét tartották volna szem előtt, akkor most is felemelnék a szavukat, ugyanis a közelben egy autószalon építésének sokkal több fa esett áldozatul” – mondta Rjabininová. Szerinte az emberek inkább az ismeretlentől, a halál közelségétől féltek.

A gondozóval szembeni kezdeti ellenszenvet és értetlenséget mára inkább a szimpátia váltotta fel a nyitraiak körében – a célra sokan adakoztak jelképes téglák vásárlásával és a karitász számláján is. Összesen 40 millió koronára lesz szükség a várhatóan 2006-ban elkészülő objektum felépítéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?