Mátyás-napok, Árpád-szobor

Nagymegyer. Megtartotta évzáró tagsági gyűlését a Csemadok nagymegyeri szervezete. A rendezvényen az alapszervezet elnöke, Varga László értékelte az elmúlt évet és ismertette a legfontosabb idei terveket.

Mint mondta, 2007-ben a Csemadok megközelítőleg 40 helyi rendezvényt szervezett, illetve bekapcsolódott ezek előkészítésébe. A legfontosabb az a novemberi programsorozat volt, amelynek keretében a deportálások és kitelepítések hatvanadik évfordulójáról emlékeztek meg. Az évfordulóhoz idén is kapcsolódik egy esemény: a tervek szerint áprilisban avatják fel Cseri István egykori nagymegyeri római katolikus esperes emléktábláját, aki a hontalanság évei alatt példamutató bátorsággal folytatta a Csehországba hurcolt és kitelepített hívei lelki gondozását, mindaddig, amíg őt magát is fel nem rakták egy Magyarországra tartó vonatra…

Az idei évre tervezett események közül kiemelkednek a május 1. és 3. között megrendezendő Mátyás-napok. Nagymegyer 1466 decemberében Corvin Mátyástól kapott mezővárosi rangot az ezzel járó kiváltságokkal együtt. A helyi legendárium szerint az uralkodó ebből az alkalomból maga is megfordult a településen, sátrát az erdő szélén állíttatta fel, a lovát pedig az azóta Mátyás-fának nevezett, ma is álló tölgyhöz kötötte ki. Szerte a magyar nyelvterületen idén ünnepeljük az utókor által igazságosnak nevezett király trónra lépésének 550. évfordulóját. Egyebek között ehhez az eseményhez kapcsolódnak a nagymegyeri Mátyás-napok, amelyeket a továbbiakban évente meg szeretne rendezni a Csemadok és a város, a termálfürdő szezonnyitójához kapcsolódva.

Egy további jeles évfordulót is ül idén Nagymegyer: a település nevét 740 évvel ezelőtt említik először írásos források. Az ehhez kapcsolódó ünnepségre – azon belül a Megyer nevű települések találkozójára – október végén kerül sor. Varga László elmondta, gyakran tévesen merül fel, hogy a települések sorának nevet adó Megyer a honfoglaló magyarok egyik alvezére volt. Megyernek azt a törzset nevezték, amelynek Árpád volt a vezére. Ennek tiszteletére októberben köztéri szobrot kap a fejedelem Nagymegyeren. (as)

Abszurd mese

Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan nagyon régen a nagymegyeri képviselők határozatban fogadták el, hogy a helyi termálfürdő neve Corvin Mátyás Hévízfürdő legyen. Nemsokára kelt nagy ünnepség is, fontos emberek jöttek, hogy a fürdő előtt leleplezzék a nagy király kicsi szobrát. Volt eszem-iszom hajnalig. Hanem aztán valaki kigondolta, hogy a Corvin Mátyás neve mégsem cseng olyan jól a mai füleknek. Sokkal jobb az, hogy Termálpark. Mit volt mit tenni. Mátyást azért mégsem lehetett csak úgy lelökni a trónról, hoztak hát a képviselők új határozatot: legyen nekünk Corvin Mátyás Hévízfürdőnk, de ha marketingről van szó, adjuk csak el Termálparkként. Ezért van az, hogy aki a városban jár, elmehet a Corvin Mátyás Hévízfürdőbe is, meg a Termálparkba is. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?