Masszív húsvét: 31 alkoholmérgezéses esethez hívtak mentőt

Pozsony |

<p>A húsvét hétfő intenzíven foglalkoztatta a mentőket: 31 locsolónak sikerült annyit inni, hogy egészségügyi szakellátásra szorultak.</p>

Boris Chmel, az Egészségügyi Mentőszolgálat Műveleti Központjának szóvivője elmondta, a legtöbb alkoholmérgezéses esetet Nyitra megyében, a legkevesebbet Pozsony megyében regisztrálták. Az előbbiben hatan itták túl magukat, az utóbbiban mindössze egy holtrészeghez kellett mentő. A segítségre szorulók között „értelemszerűen” a locsolók domináltak, ők 24-en voltak, de volt köztük négy nő, és három gyerek is. Közülük egyre, egy 13 éves lányra, egy zsolnai utcán fekve találtak rá. Chmel figyelmeztetett, az alkoholmérgezés akár halállal is végződhet, ha a beteg részesül megfelelő elsősegélybe. Ha alkoholmérgezés gyanúja merül fel a környezetében, a részeget meg kell hánytatni, majd legkevesebb fél liter folyadékot kell vele megitatni a mentők kiérkezéséig. Arra is ügyelni kell, nehogy megfulladjon a torkába vagy a légzőrendszerébe került hányásmaradékoktól. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?