Másképp zajlott a pénzszállító elleni támadás?

Szentharaszt (Vinohrady na Váhom) |

<p>A rendőrség előre tudott a pénzszállító Szentharaszt határában végrehajtott 2011. december 12-i rablótámadásról, de a tetteseknek így is sikerült megszökniük - adta hírül kedden este a Markíza.</p>

A televízió információi szerint a rendőrség azt tervezte, hogy tetten éri a rablókat. Erről az esetről addig azt mondták, hogy a rendőrnek öltözött három rabló háromszor a levegőbe lőtt, de a pénzszállító autó vezetője nem vesztette el a lélekjelenlétét, megkerülte a rablók kocsiját, és megszökött előlük. A Markíza úgy tudja, hogy nem ez történt.

A rendőrség operatív információikkal rendelkezett a tervezett rablásról, de azok nem lettek volna elégségesek a bíróság előtt, ezért a tetten érés mellett döntöttek. Az akciót a rendőrség galántai járási igazgatósága irányította, s részt vettek benne a különleges ügyosztály kommandósai is. Egyesek a páncélautóban ültek, mások figyelték a járművet. Az, hogy ezt követően mi történt, a televízió szerint nem világos. Mivel a tettesek ellenállás nélkül menekülni kezdtek, a rendőrök nem lőttek rájuk, mert tudták, kikről van szó, s ilyen esetben nem taktikus lövéseket leadni, inkább későbbi elfogásukat részesítik előnyben.

A három tettesből egyelőre egy került rendőrkézre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?