Marad a kamionblokád, és már a szlovák fuvarozók is határzárral fenyegetőznek

Hétfő délután már a Kassához közeli D1-esen is hosszasan várakoztak a kamionok
Magyarbőd (Bidovce)/ Nagymihály/Felsőnémeti (Vyšné Nemecké) |

A lengyel fuvarozók november 6-án kezdődött tüntető jellegű határzára miatt még a tegnapi nap során is hatalmas sorokban tolongtak a kamionok a kelet-szlovákiai utakon. Míg az elmúlt hétvégén csak az államhatár előtti szakaszon sorakoztak a kamionok, tegnap már Nagymihály és Kassa határában is hosszú sorokban álltak. A tegnapi naptól azonban már a Szlovákiai Fuvarozók Uniója (UNAS) is bekapcsolódna a határzárba, véleményük szerint az ukrán fuvarozók nem csak a lengyeleket, de a szlovákokat is tönkreteszik.

Ahogy arról az elmúlt napok során többször is részletesen beszámoltunk, a lengyel fuvarozó cégek hétfőn, november 6-án blokkolták le először az Ukrajnába vezető határátkelőket, azt követelik, hogy állítsák vissza az ukrán kamionsofőrök Lengyelországba való belépési engedélyeit, amelyeket az Európai Unió az ukrajnai orosz invázió után vont vissza. Míg péntekről szombatra virradóra Nagymihálytól a felsőnémeti határátkelő felé vezető E50-es főút mentén nagyjából 16 kilométer hosszan várakoztak a kamionok, a konvoj vasárnap délelőtt már a 18-20 kilométert is elérte. A tegnapi nap során nem sokat javult a helyzet, sőt, a konvoj vége már a Nagymihálytól nem messze található Fogas (Závadka) település határát is átlépte nyugati irányban. Ahogy azt lapunknak Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőr-parancsnokság szóvivője hétfőn többször is megerősítette, a felsőnémeti határátkelő felé tartó, főként ukrán kamionosokat már nem csak Nagymihályban és az ott kialakított ideiglenes gyűjtőparkolókban állították félre, hanem a Kassához közeli D1-es autópálya Magyarbőd felőli végénél is.

„A D1-es autópálya kijáratánál a határátkelő felé tartó teherautók egymás mögött 1 sávban sorakoznak. Ezen a szakaszon hétfő délután körülbelül egy kilométer hosszú volt a sor. Nagymihály előtt, Petróc (Petrovce nad Laborcom) irányában a kamionforgalom teljes mértékben leállt. Felsőnémetitől egészen Fogas községig a sor folyamatosan, a határon történő feldolgozás szerint araszolt, a másutt veszteglő kamionokat a határon történő mozgás szerint engedtük tovább”

– közölte Ivanová.

kamon

A szlovákok is bekapcsolódnának

Míg a tüntető jellegű blokádba eddig csak a lengyelek kapcsolódtak be, Stanislav Skala, az UNAS elnökének tegnap délutáni bejelentése szerint a szlovák fuvarozóknak is be kellene kapcsolódniuk. „Felszólítjuk a közlekedési minisztériumot, hogy csatlakozzon a lengyel fuvarozókhoz, akik védik saját országuk munkaerőpiacát. Célszerű lenne közösen elkezdeni a szlovák fuvarozási piacot tönkretevő ukrán fuvarozókkal kapcsolatos problémák megoldását. Az UNAS már évek óta figyelmeztet a szállítmányozásban kialakult súlyos helyzetre. Az Európai Unió megszüntette az ukrán fuvarozók engedélyeit az EU-n belül, de nem oldotta meg a helyzetet az ukrán oldalon” – jelentette ki a kora délután közölt sajtóhírben az UNAS elnöke, aki szerint a fuvarozóknak előre be kell jelentkezniük, ha át akarnak menni a határátkelőn az ukrán oldalra. Az EU ezért nem ért egyet az Európai Bizottság (EB) által kiadott rendelettel, hozzátéve, hogy ez katasztrofális várakozási időt eredményezett a szlovák fuvarozók számára is. „Amennyiben az Európai Bizottság közlekedési osztálya ezt nem hagyja jóvá az ukrán fuvarozók számára, az UNAS hajlandó azonnal támogatni a lengyeleket a határon, hogy közösen blokkolják az ukrán fuvarozókat a határvonal szlovák oldalán” – zárta az elnök. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?