Már készülnek a Rákóczi-centenáriumra

Kassa. Noha csak 2006. október 29-én lesz száz éve annak, hogy országos gyász keretében Rodostóból Kassára hazahozták és újratemették II. Rákóczi Ferencnek és bujdosó társainak földi maradványait, a centenárium megünneplésére az előkészületek már elkezdődtek.

Kassa. Noha csak 2006. október 29-én lesz száz éve annak, hogy országos gyász keretében Rodostóból Kassára hazahozták és újratemették II. Rákóczi Ferencnek és bujdosó társainak földi maradványait, a centenárium megünneplésére az előkészületek már elkezdődtek. A Csemadok Kassai Városi Választmánya, a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság és a Thália Színház, továbbá a Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó, valamint a budapesti Rákóczi Szövetség képviselői már két alkalommal is tárgyaltak, és megalakították a szervezőbizottságot is.

Amint azt Havasi Péter, a Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó vezetője a megbeszélésekről elmondta, a terveik között szerepel egy szoborgyűjtési akció megszervezése II. Rákóczi Ferenc kassai lovas szobrának felállítására. A szobrot a kassai dóm és a színház közötti parkban lengyel, szlovák, ukrán, magyar, román közadakozásból szeretnék felállítani, és úgy tervezik, a szobor felavatására Habsburg Ottót, a Páneurópai Unió elnökét kérik majd fel, aki néhány évvel ezelőtt már megkoszorúzta a dóm kriptájában a fejedelem szarkofágját.

A centenárium napján nemzetközi történelmi szimpóziumot is rendeznek, és ökumenikus istentiszteletet tartanak a székesegyházban. Egy II. Rákóczi Ferencről szóló reprezentatív képes album megjelentetését is tervbe vették, a középiskolások számára pedig történelmi vetélkedőt hirdetnek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?