Már Kassán is a föld alá rejtik a szemetet

Kassa |

<p>Tegnap óta már a keleti nagyváros déli városrészében is föld alatti konténerekben tárolják a hulladékot.</p>

A földbe süllyesztett szeméttárolókat a jelenlegi rendszert modernizáló pilótaprojekt keretében szerelték be. A három darab 5 köbméteres föld alatti konténerből álló gyűjtő-helyet a kassai KOSIT hulladékkezelő vállalat saját költségén szerelte be. Az új rendszer 15 darab 1100 literes hulladékgyűjtő konténert helyettesít, elejét veszi az illegális szemétlerakatok kialakulásának és a guberálásnak. Sokkal nagyobb kapacitásúak, mint az átlagos konténerek, és nem rontják a városképet. Ahogy Marián Christenko, a KOSIT vezérigazgatója lapunknak elmondta, a városban már egyre több helyen tartanak igényt a föld alatti rendszer kiépítésére, de különféle műszaki nehézségek miatt sokszor ez megoldhatatlan. „Leggyakrabban a sűrűn beépített lakótelepek miatt nem tudunk mit tenni. A most átadott konténerek kialakítása sem volt egyszerű. A lakosok egy részének nem tetszett, hogy csökken a zöldterület, de annak sem örültek, hogy kevesebb hely jut az autóknak” – mondta Christenko. Hozzátette, egy-egy föld alatti gyűjtőhely kialakítása 30 ezer euróba is belekerülhet, de ha a következő időszakban sikerül megoldani a finanszírozást, 2018 elején már más városrészekben is megkezdődhet az építkezés. A vállalat az új rendszer kiépítése mellett a jelenlegi szeméttárolókat is felügyeli. Évente egyszer az összes konténert ellenőrzik, az elhasználtakat kicserélik. „A Kassa-Óvárosban lévő 500 darab 1100 literes konténeréből eddig 447-et cseréltünk ki. A következő időszakban a többi városrészben is sort kerítünk a cserére” – magyarázta Michal Hrabovský, a KOSIT munkatársa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?