Már építik a wellness-központot Párkányban

Párkány |

<p>2017 decemberére készül el a párkányi fürdő wellness-részlege. A 2,1 millió eurós beruházás egy részét (505 ezer euró) a Vadas saját költségvetéséből fedezi, a többire hitelt vett fel.</p>

A tervek szerint a wellness-központban három medence, szauna, jacuzzi, sókabin, zuhanyok és masszázshelyiség várja majd a vendégeket. Mivel összeköttetésben lesz a szállodával, a szállóvendégek akár fürdőköpenyben is átsétálhatnak a wellnessrészlegre. A wellness azonban nemcsak a szálló vendégeit fogadja, hanem nyitva áll majd a párkányiak és a városban és a környéken megszálló turisták előtt is. A fürdő a wellnessprojekttel a nyári szezonon kívüli hónapokra is szeretné kiterjeszteni szolgáltatásait. Közgyűlése a beruházást – amelyre korábban a felügyelőtanács is rábólintott – idén áprilisban hagyta jóvá. A fejlesztési tervet és a wellness látványterveit egy tavaly decemberi, turizmusfejlesztéssel kapcsolatos fórumon a város lakosainak is bemutatták.

A zajjal és porral járó építési munkálatokat még az első évben, a jövő évi szezon kezdetéig szeretnénk befejezni. Mivel a vendégek pihenését és kikapcsolódását nem akarják zavarni, a nyári hónapokban már a belső munkálatokkal szeretnék folytatni az építkezést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?