Már 4829 sofőrt örvendeztettek meg a rendőrök levélben

Pozsony |

<p>Közel ötezer bírságot kézbesített már a posta az objektív felelősség elve alapján azon gépjárművek tulajdonosainak vagy üzemben tartóinak, akiket a rendőrség szabálysértésen ért.&nbsp;</p>

„Szeptember 23-áig a közlekedésrendészetek 4829 bírságot postáztak a vétkes sofőröknek” – közölte Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.  A rendőrség januártól alkalmazza ezt a módszert, azaz az autó megállítása nélkül is kaphatunk bírságot. A legmagasabb bírság, amelyet kiszabtak, 699 eurós. Ezt az a sofőr kapta, aki lakott területen 69 km/h-val lépte túl a sebességet. A legfegyelmezetlenebb sofőrök Nyitra megyében laknak, itt 934 bírság került kiszabásra, míg a legkevesebb Besztercebánya megyében: 494.  A rendszer elméletileg teljesen automatizált, és csak a borítékozásnál lenne szükség emberi erőforrásra, a helyzet azonban az, hogy kevés berendezés áll a rendőrség rendelkezésére, így az adatokat továbbra is „kézzel” kell párosítani.  Ha a vétkes sofőr 15 napon belül befizeti a büntetés kétharmadát, akkor a maradék összeget nem kell befizetnie. Ha az autó tulajdonosa nem akarja befizetni a bírságot, mert az autót nem ő vezette a kihágás idején, panasszal élhet a rendőrségen, a panaszban azonban meg kell adni a sofőr nevét és címét. Ekkor az esetet szabálysértési eljárásra utalják tovább. Ha viszont nem sikerül bizonyítani, hogy a tulaj által megnevezett személy vezette az autót, a bírságot a tulajdonoson hajtják be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?