Majdnem lefejeztek Füleken

Sajnos erről én magam fényképet nem készíthettem, teljesen mással voltam elfoglalva. Aki nem hiszi, kérdezze meg az idei várjátékok rekordszámú nézőközönségét, amely becslések szerint megközelítette az ezret. Ha a résztvevőket, szervezőket, lacikonyhásokat összeszámoljuk, jó másfél ezren nyüzsögtek június 27-én a füleki alsóvár helyén, amely ideális hely az efféle rendezvények számára.

A hagyomány megteremtői

A Füleki Történelmi Várjátékokat egy polgári társulás tagjai találták ki, hozták létre és éltetik immár ötödik éve. De a Koháry Polgári Társulás tevékenysége nem csak a várjátékok megrendezésére korlátozódik, előadás-sorozatokat, kiállításokat, szakmai tanácskozásokat szerveznek, a legjobb értelemben vett lokálpatriotizmus jegyében. A polgári társulás elnöke, Estefán László és egyik motorja, Husztiné Göröcs Ágnes civilként, városukat igazán szerető, annak értékeit a világnak megmutatni kívánó emberként teszik dolgukat. Érték, menteni, megmutatni, továbbadni való hagyomány, szépség pedig ebben a városban van elég. Ötletből sincs hiány, csak anyagi támogatás lenne annyi, mint ötlet!

Az idei várjátékokról

Ahol engem majdnem lefejeztek – röviden annyit lehetne írni, hogy nagyszerű volt. Éppen ezért a részletesebb beszámoló is hadd kapjon helyet. A felhős vasárnap délutánon feltűnően sokan várták a város utcáin a szereplők felvonulását, ami közönségcsalogatóra sikeredett, mintegy előre jelezve, hogy nem mindennapi élményben lesz része annak, aki a menet után felballag az alsóvár helyén kiképzett teraszra. Már a bemutatkozó csoportok összetétele pompás sokszínűséget ígért. A Locus csoport egy kacagtató és ugyancsak modernizált Jánošík-történetet adott elő, egy paródiát, még ha kivégzésnél furcsa is e műfaj. Egy gondolat mindenképpen megmarad bennem, mégpedig az, hogy humorral fűszerezve még a nemzeti tragédiák meg a nemzeti hősök elvesztésének körülményei is valahogy másként festenek. A sajátos Jánošík-történetben már nem borsón, hanem zacskós Maggi borsófőzeléken csúszott el a betyár, akiről azt is megtudtuk, hogy nagy frászt adott a szegényeknek, bolond lett volna szétosztani a zsákmányt. Mindenesetre a Locus csoport a szívembe lopta magát. Ami pedig azután következett, azt valóságos időutazásnak lehet nevezni.

Ha eltörik az acélkard

A Collegium Gladiatorium Kulturális Hagyományőrző Egyesület előadása mindenkit ülő- vagy állóhelyéhez szögezett. Egy jól megkomponált, megkoreografált, látványos, kemény, hitelesnek mondható gladiátorjátékot láttunk. Kiváló harctechnika, mutatós és korhű jelmezek és fegyverek, és mindehhez még valami többlet. Mégpedig az, hogy a fiúk kint a porondon igazi átéléssel harcoltak. Ezt bizonyította, hogy ugyan minden mozdulat begyakorolt volt, a harc, a játék hevében bizony betalált egy-egy ütés, azt meg egyáltalán nem lehet imitálni, hogy vívás közben valakinek csak úgy eltörjön a legalább fél centis acélkardja! Amit ez a csapat művel, az túl van a professzionalizmuson. Már csak azért is, mert hisznek magukban, megbíznak egymásban, lélekkel, szívvel lépnek a nézők elé. Ami pedig emberi nagyságuk igazi bizonyítéka, bemutatójuk után a háttérből, kicsit véresen, izzadtan és fáradtan ugyan, de végigtapsolták az utánuk következő harcászati bemutatókat, kommentálva az erényeket és elraktározva az élményeket. A gladiátorjátékok után ismét a Locus oldotta a kedélyeket egy kivégzésparódiával, majd a Szepesség urai mutatták meg, mit tudnak. Szepesi várban dolgozó csoport bemutatójából az is tanulhatott, aki a fegyverek fejlődéstörténetével foglalkozik. Aki nem, az pedig kedvet kaphatott hozzá. A csoport a vágó- és szúrófegyverek, valamint a lőfegyverek teljes arzenálját vonultatta fel a kora középkortól egészen az újkor végéig. Tették mindezt látványosan, érdekfeszítően, a humort és az erotikát is becsempészve a műsorba. Hiszen a férfinép számára jutalomjáték volt a hideg sör kortyolgatása közben bámulni, amint két csinos amazon csípőig felhúzott szoknyában, könnyű tőrrel vív előttük. Ez a csoport végzett ki engem is, jó ezer ember szeme láttára, azaz végzett volna, ha egy bátonterenyei fiatalember meg a Locus csoport Jánošíkja két koronáért ki nem vált. Megköszönve nekik életben maradásomat, azzal folytatnám, hogy a várjátékok szép pillanatai mindennemű kivégzési hercehurcát feledtettek velem.

A legszebb pillanatokat a Szent Bavon selmecbányai solymárcsoport tagjai okozták. Testközelből látni hollót, kerecsensólymot, ölyvet, szteppei sast tartani és figyelni, hogyan viselkednek, milyen csodálatos összhangot lehet kialakítani ember és madár között, nem mindennapi élmény. A végére pedig ott volt Rőth Imre lovasíjász bemutatója. Egy célt tévesztett harci fokos a lábamtól pár méterre landolt, így aztán a nyilazáskor már kicsit hátrább vonultam. A bemutató honfoglaló magyarjaink fegyverhasználatáról pergőn, izgalmasan és némi adrenalint előhozva zajlott. Ló és lovas összhangja olyan volt, mint egy szimfónia.

Lesz jövőre is

Ez biztos! Mert a Koháry Polgári Társulás tagjainak áldozatos, egész éves munkájának kicsúcsosodása ez a rendezvény. Régen kinőtte a helyi megnevezést. A szervezés, a műsor összeállítása, a ritmusos, érdekfeszítő délután feledhetetlen élmény volt kicsinek, nagynak egyaránt. A programban részt vevő csoportok mindegyike pontos, fegyelmezett, humorral fűszerezett programot nyújtott. Végszóként annyit, fájt a tenyerünk, annyit tapsoltunk. Aki pedig kíváncsi az ilyenfajta látványosságra, annak melegen ajánlom jövőre is a Füleki Történelmi Várjátékokat. Én ott leszek, ha csak addig ki nem végeznek.