„Máig nem szűnt meg bennem a várakozás”

Agócs József, Fülek polgármestere
1989-ben nagy várakozással fogadtam az eseményeket. Úgy gondoltam, a rendszerváltással megváltozik az emberek gondolkodása is. Úgy emlékszem, a változás első éveiben óriási káosz, rendetlenség uralkodott.

Agócs József, Fülek polgármestere

1989-ben nagy várakozással fogadtam az eseményeket. Úgy gondoltam, a rendszerváltással megváltozik az emberek gondolkodása is. Úgy emlékszem, a változás első éveiben óriási káosz, rendetlenség uralkodott. Hatályukat vesztették a régi törvények, születtek helyettük újak, amelyeket meg kellett szokni. Nyugati, európai elvárásokhoz posztszocialista feltételekkel, így a törvények előírásait a mai napig nehezen lehet teljesíteni. Számos, korábban jól működő üzem és gyár – mint például a Zománc és Tűzhelygyár és a bútorgyár összesen mintegy négy és fél ezernyi alkalmazottal – megszűnt, és sok idő telt el addig, míg új termelőegységek alakultak ki. Elindult a vadprivatizáció, ami természetesen gazdasági hanyatlást hozott a vidékre. Kialakult egy újgazdag réteg, de ennek a rétegnek az volt a rossz tulajdonsága, hogy még az olcsón megszerzett vagyont sem tudta igazán megbecsülni. Egy korábban ismeretlen fogalommal is szembesülni kellett: a munkanélküliséggel. Az itt élő emberekből nagyon sokan az utcára kerültek, és sajnos, máig ott is vannak. A kormányok nem tudták teljesíteni ígéreteiket és ez az elmaradottabb régiók felzárkóztatására vonatkoztatva különösen igaz. A közigazgatást ugyan decentralizálták, de az emberek nem tudtak élni minden esetben az adott lehetőségekkel. Elharapódzott a korrupció, a klientelizmus, aminek áldozatául estek olyan vállalkozások, mint például a Mikor Turbo Kft., vagy a strandfürdő. Sajnos, Fülek sok negatívumot kapott a rendszerváltástól, a bezárt gyárakkal, a megnehezült szociális helyzettel. Magánemberként annak örülök, hogy a kistérségben a magyarság nem hagyta el magát, megőrizte és tovább ápolta hagyományait, nem hagyta veszni értékeit. Erősödik a civil élet, kialakulófélben van egy komoly súllyal bíró, véleményformáló, polgári erő, amely tenni akar és tud. A sok nehézség ellenére működnek az iskoláink, magas szintű kulturális élet zajlik a városban, vannak elképzelések és tervek a jövőre nézve. Annak tudnék még örülni, ha mindenki megtalálná a számítását, nem vándorolnának el a fiatalok, ha új munkahelyek létesülnének. Jó lenne, ha az emberek gondolkodásmódja, viselkedése hozzáidomulna a megváltozott körülményekhez, ha több odafigyeléssel, becsületes munkával, kitartással és pontossággal előbbre tudnánk lépni. A nagy várakozás máig nem szűnt meg bennem, továbbra is bízom a fejlődésben, Fülek felemelkedésében, a vidék erejében. Ezt pedig csak kitartó, becsületes, tisztességes munkával lehet megvalósítani. (szászi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?