Magyarellenes firka jelent meg Nagyfödémesen

magyarellenes firka nagyfödémes
Nagyfödémes |

Ismeretlen tettes uszító feliratot rajzolt a friss hóba a hétvégén a galántai járásbeli faluban.

A trágár szlovák szöveg írója gázba küldi a magyarokat. Élénk vita kerekedett a közösségi portálon közzétett bejegyzés alatt. A hozzászólók többsége hasonló véleményt fogalmazott meg a faluba beköltöző szlovákokkal szemben, de olyanok is vannak, akik leszögezik, nem szabad engedni egyes emberek buta uszításának és sok szlovák hozzászóló is elhatárolódik a szövegtől.

„Ezt nem kell komolyan venni, egy olyan ember műve lehet, aki ideköltözött, de nem ismeri a közeget és az itteni jó viszonyokat”

– nyilatkozta lapunknak Gőrg Ferenc polgármester. Gőgh leszögezte, egyedi esetről van szó és szerinte felelőtlenség volt megosztani a fotót a közösségi portálon, mert felesleges vitát és indulatokat szít a lakosok között. A rendőrség egytől három évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki, ha elfogják a tettest, és ha bebizonyosodik, hogy becsmérelt más nemzetiséget, etnikai csoportot, vagy vallást. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?