Lovon indultak Pozsonyba a gazdák, lemondatnák a minisztert

Mezőgazdászok lóháton Kassa Fő utcáján
Kassa/Hernádgönyű |

Március 29-én ismét a kormányhivatal előtt akarnak tiltakozni az elégedetlen gazdák, akik tegnap délután a Kassához közeli Hernádgönyűből (Gyňov) lóháton indultak Pozsonyba. Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter leváltását követelik.

Patrik Magdoško, a Mezőgazdászok Kezdeményezésének egyik vezetője lapunknak elmondta, most csak hárman vágnak neki a több száz kilométeres útnak, de továbbra is ugyanazokért a célokért küzdenek, mint korábban, amikor lovak helyett többtucatnyi traktorral indultak el Pozsony felé.

„Naponta nagyjából hatvan kilométert szeretnénk megtenni, szóval, ha minden a terv szerint zajlik, péntek délben már Pozsonyban leszünk. Az útvonal ugyanaz, mint a traktorosok korábbi tüntetéseikor. Dél- Szlovákia jelentősebb városait érintve aláírásokat gyűjtve érkezünk a fővárosba” – nyilatkozta lapunknak

Patrik Magdoško. A tüntetések folytatására a szervezők szerint azért van szükség, mert a szlovákiai mezőgazdaság egyre rosszabb helyzetben van, és a törvények nem vonatkoznak mindenkire egyformán. „Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter lemondását követelő petíciónkat március 21-én nyújtottuk be a kormánynak a Mi vagyunk az erdők (My sme les) kezdeményezéssel és az Elutasítjuk (Odmietame) nevű felhívással együtt. A lovas vonulással a március 29-én, délután öt órakor kezdődő nagygyűlésre szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, amely Pozsonyban, a kormányhivatal épülete előtt lesz” – tette hozzá Magdoško. Kifogásolják, hogy Szlovákia az élelmiszer-szükségletének csak mintegy 37 százalékát termeli meg, és elégedetlenek a Matečná vezette agrárminisztérium munkájával is. „Mivel a petíció benyújtása után néhány nappal már több ezer, egy hét leforgása alatt pedig több mint 40 ezer al írást sikerült összegyűjtenünk, Pozsonyban is számítunk az emberek támogatására” – zárta Patrik Magdoško.

A kezdeményezés vezetői a hét végéig még legalább 20 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?