Lovasíjász a deáki alapiskolában

A gyereknek nagyon tetszett a látványos történelemóra. Aki látta, megtudhatta, mi az a szügyelő. Szőcs Hajnalka felvételeAzt a szót, hogy szügyelő, bizonyára legtöbben még csak nem is hallották a deáki alapiskolások közül, ám a minap megtartott rendhagyó történelemórán saját szemükkel is láthatták. A helyi alapiskola sportpályáján ugyanis Rőth Imre lovasíjász, valamint Csillag nevű lova és segítőtársa, Bial Judit tartottak bemutatót a honfoglaláskori magyarokról. Elsősorban eleink harcművészetét mutatták be, de nemcsak abból, hanem őseink viseletéből, harci és használati eszközeiből is ízelítőt kaptak a gyerekek. A használati eszközök egyike a szügyelő, egy fonott kötélféle szerszám, amelynek az a szerepe, hogy a ló szügyének feszülve és a nyeregkápához erősítve ne engedje a nyerget elcsúszni a ló hátán. Megismerhették a gyerekek a nyereg meg a kengyel szerepét, láthatták, mi az a zabla, amit ez esetben az ősmagyarok „totemállatainak” a sólyomnak és a párducnak a stilizált mása díszített. A történelemóra vezető témája a 9.-10. századi könnyűlovas harcmodor volt.

Rőth Imre egy rövid előadást is tartott ennek jelentőségéről, hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet már rég eltűnt volna, ha a honfoglaló magyarok nem úgy harcolnak, és nem úgy politizálnak, mint ahogyan tették. Dióhéjban összefoglalta, a harcoló magyarok mit miért tettek, hogyan zajlott egy csata, miért volt olyan hatékony ez a harcmodor. Magát a fegyverhasználatot pedig be is mutatta hajítódárdával, fokossal, harci szekercével, karddal, de főleg íjjal. Ez utóbbi volt a magyarok legfélelmetesebb fegyvere, amely miatt az akkori európai népek imáikba foglalták: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”

A Dunaszerdahely melletti Balázsfán élő Rőth Imre öt éve magánvállalkozásban járja a felvidéki magyar iskolákat Dunaszerdahelytől Rimaszombatig. „Arra szeretném felhívni a gyerekek figyelmét, hogy tudatosítsák, hova tartoznak, és mi az, amire büszkék lehetnek” – vallja. Azt is elárulta turistalátványosságként, fürdővendégeknek, szlovák nyelvű előadásokat is szokott tartani. Hadd ismerjék meg a többségi nemzethez tartozó polgártársaink a valódi magyar történelmet, ne elferdített információk alapján ítéljék meg a magyarokat. A hagyományápoló lovas megosztotta velünk egy elképzelését is: balázsfai otthonában, a Szedres tanyán (a nevet egykori kedvenc lováról kapta a tanya) gyerekekkel, fiatalokkal szeretne foglalkozni, megtanítani velük a „baranta” néven ismert ősi harcművészetet. „Ősi harcmű?vé?szetre alapuló testnevelésórát is fel lehet építeni” – tervezget az ősmagyarokat életre keltő lovasíjász.