Link taxisokra vadásznak a vámosok

Nyitra |

<p>A nyitrai vámhatóság azt ellenőrizte, betartják-e a számlaadási kötelezettséget a taxisofőrök. Kiderült: a taxisok legtöbbször elfelejtenek számlát adni az utasnak.</p>

A vámhivatal munkatársai a Nyitra megyében megtett próbautak egyikén sem kaptak számlát. Nyáron Eperjes megyében tartottak ellenőrzést. Előre bejelentett akció volt, hat alkalommal mégsem kaptak számlát. Renáta Kravcová szóvivő elmondta: az ellenőrzéseket folytatni fogják. A közelmúltban Nyitra megyében ellenőrizték a sofőröket. A vizsgálatból kiderült, hogy Nyitra megyében még az Eperjes megyében tapasztaltnál is rosszabb a helyzet: itt ugyanis egyetlen taxisofőrtől sem kaptak számlát. A taxisokat Nyitrán, Nagytapolcsányban, Komáromban és Zselízen szúrópróbaszerűen ellenőrizték. A számlakiadási kötelezettség elmulasztása miatt a vámhivatal 1650 eurós bírságot szabott ki. Nagytapolcsányban találtak olyan szolgáltatót is, aki bár fel tudta mutatni a taxiszolgálat működtetésére vonatkozó engedélyét, de az abban feltüntetett gépkocsi nem volt azonos azzal a járművel, amivel az utasokat szállította. A törvény értelmében a taxisok az utasok szállítására csak azt a gépjárművet használhatják, amely a működési engedélyben szerepel. Az erről szóló igazolást a taxisok kötelesek az autóban, az utas számára jól látható helyen kifüggeszteni. A nagytapolcsányi taxis nem tudta felmutatni az utasra vonatkozó felelősségbiztosítási igazolását sem.

A vámhivatal a nagytapolcsányi taxis ügyét a közlekedésrendészetnek továbbította. Stanislav Pacher, a Nyitrai Vámhivatal szóvivője közölte, hasonló esetekben a szolgáltató 15 ezer eurós büntetésre számíthat. (guzsu, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?