Lezárult a gyűjtés, 30 ezer euró gyűlt össze Ági gyógykezelésére

Ma elkezdődött a speciális gyógykezelés
Dunaszerdahely/ Komárom/ Pőstyén |

Néhány nap alatt közel 30 ezer euró gyűlt össze az agyi érkatasztrófát szenvedett mentős, Kollár Ági gyógykezelésére. Ma megkezdhette a rehabilitációt a pőstyéni specializált központban.

A közel harminc éve az egészségügyben, az utóbbi években mentősként dolgozó Ági néhány napja agyi érkatasztrófát szenvedett, elvesztette a beszédkészségét és egyik fele lebénult. A ZaMED mentőszolgálat az év elején indított gyűjtést, hogy előteremtsék a hétezer eurós rehabilitációhoz szükséges forrást. Matej Polák, a társaság szóvivője lapunknak elmondta, hogy az emberek reakciója felülmúlta a várakozásaikat, néhány nap alatt ugyanis harmincezer euró gyűlt össze a transzparens számlán. Ennek köszönhetően ma elkezdődhetett Ági gyógykezelése.

„Mindenkinek nagyon hálásak vagyunk, aki valamilyen formában bekapcsolódott a gyűjtésbe. Ági nevében is köszönjük a segítséget” – mondta a szóvivő. Ági a szóvivőn keresztül a gyűjtésbe bekapcsolódó embereknek, az őt ellátó mentősöknek, a dunaszerdahelyi és a komáromi, valamint a pozsonyi CINRE kórház személyzetének is köszönetet mondott a professzionális ellátásért.

„Ági köszöni a jószándékukat, hogy anyagilag hozzájárultak a gyógykezeléshez. Most az összegyűjtött összegnek köszönhetően minden elérhető rehabilitációs lehetőség a rendelkezésre áll a felépülésben. Mi a ZaMED-ben is szorítunk Áginak, hogy mihamarabb felépüljön és reméljük, hogy újra szolgálatba állhat majd kollégái oldalán azért, ami mindig is éltette – a páciensek megsegítéséért” – írták a közösségi portálon. A mentős a sok jókívánságot is köszöni, amelyeket többek közt lapunk olvasóitól is kapott.

Matej Polák közölte, hogy lezárták a gyűjtést, és azt kérik, hogy már ne küldjenek pénzt a transzparens számlára. A társaság hozzátette, hogy ha valaki segíteni akar másokon, akkor a környezetében is találhat olyan embert, akinek segítségre van szüksége ahhoz, hogy megtalálja a reményt adó kiutat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?