Lezárják a parkolót

Párkány. Felújítási munkák miatt e héttől részlegesen lezárják az intézmény parkolóját – közölte lapunkkal Czékus András, a helyi rendelőintézet igazgatója.

Párkány. Felújítási munkák miatt e héttől részlegesen lezárják az intézmény parkolóját – közölte lapunkkal Czékus András, a helyi rendelőintézet igazgatója.

A párkányi régiót kiszolgáló rendelőintézet parkolóját korszerűsítik, a jelenlegi burkolatot kicserélik, ezért a munkálatok ideje alatt csak részben használhatják majd a területet az autósok. „A páciensek figyelmébe ajánlom, hogy lehetőleg busszal, és a városi tömegközlekedést igénybe véve jöjjenek, mert már ettől a héttől korlátoznunk kell a parkolóhelyek számát. Az új parkolót több szakaszban alakítják ki, természetesen mihelyt egy-egy adott rész elkészül, rögtön megnyitjuk” – mondta az igazgató.

A nyár végégig szeretnék befejezni a mintegy 20 millió korona értékű uniós pályázat kivitelezési munkálatait, annál is inkább, mert augusztus 31. a kötelező határidő. Ennek keretében új, központi hőcserélő állomást építenek, valamint új vezetéket az Enerbyt fűtésközpontja és a rendelőintézet között. Az épület emeleti részén folytatódik a talajburkolat cseréje, a tetőszerkezet egy részét szintén leszigetelik, és az összes falat hőszigetelik. Folytatódik továbbá az ablakok cseréje is. Az uniós projekthez a tervdokumentáció változása miatt Nyitra megye önkormányzata további 6,8 millió koronát adott, és ezen felül még további hétmilliót az új ablakokra és a hőszigetelésre. „Azt szeretnénk elérni, hogy augusztus végén, az uniós határidő lejártakor a 7 milliós felújítási munkálatok is befejeződjenek” – mondta Czékus András. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?