Lezajlottak az érettségik a Szondy gimiben

Érettségi Ipolyság 1
Ipolyság |

Az érettségi vizsgák egy mérföldkövet jelentenek a középiskolások és a gimnazisták életében. Ellátogattunk az ipolysági Szondy György Gimnáziumba, ahol a diákok véleménye került középpontba.

Az idén érettségiző tanulók voltak a leghosszabb ideig karanténban a középiskolai tanulmányaik alatt. Kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek az elmúlt négy év tanulási nehézségeiről, az osztályközösség egységéről és a frissen érettségizett jövőképről. Négy diáklány mellett Mgr. Petrezsil Noémi magyar és német szakos pedagógus, illetve Mgr. Gajdács Mónika, az intézmény vezetője is megszólalt.

Érettségi Ipolyság 2

Greňo Linda végzős tanuló

Mindenkinek megnehezítette a helyzetét az elmúlt időszak. Sokkal több motivációra volt szükségünk a tanuláshoz, az online órák mellett pedig sokat kellett hozzátanulnunk egy-egy tananyaghoz. Az első pár hónapban nem tudtunk egymással beszélgetni úgy, mint egy osztályközösség. Ez akkor változott meg egy kicsit, amikor a tananyagok kiküldését felváltották az online órák. Ritkán sikerült találkoznunk, csak akkor amikor jobb lett a vírushelyzet. A harmadik és a negyedik évben formálódott igazán jó csapattá az osztályunk. Úgy gondolom, hogy szakmai végzettség nélkül nehéz elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A gimnáziumból kikerülve az a legjobb opció, ha egyetemre megyünk. Én is ezt választottam, azonban megértem azokat is, akik munkát vállalnak.

 

Rusňák Rebeka végzős tanuló

Alapiskolában nagyon jó tanuló voltam, de az otthonlét alatt ellustultam egy kicsit. A reál tantárgyak okozták a legnagyobb kihívást az otthoni tanulás ideje alatt. Mint osztály, mi úgy jöttünk ide, hogy ismertük egymást korábbról is, így a közösség nem esett szét a pandémia alatt. Természetesen voltak klikkek, azonban jól működtünk. Nálunk is megvoltak a jó és rossz napok egyaránt. Személy szerint én Magyarországon folytatom tovább a tanulást. Az osztályban ez megosztó dolog, ugyanis vannak akik a munkavállalás mellett voksolnak.

 

Dubovská Veronika végzős tanuló

Eleinte nem voltak kamerák, csak a tananyagok kiküldése működött a pandémia alatt. A videohívásokkal egy picit egyszerűbb lett a felkészülés, de nagyobb erőfeszítés volt egy-egy témát megtanulni. Aki akart tanulni az tudott. Az osztálytársaimmal próbáltunk itt-ott találkozni és szórakozni, teljesen sosem szakadtunk szét, azonban nem volt egyszerű. Kimaradtak sajnos a kirándulások, a közös élménygyűjtés és a városnézések. Úgy gondolom még így is remek felkészítést kaptunk a továbbtanulásra, mindenkinek megvan az esélye arra, hogy a kiválasztott fősulira bejusson.

 

Gajdács Zsuzsanna végzős tanuló

Mi voltunk az a korosztály, akik az első évfolyamban karanténba kerültünk. Jó tanulóként is problémát okozott az, hogy otthon leüljek és tanuljak. Nekem nagyon fontos volt, a sikeres érettségi és ezért sok energiát igényelt a tanulás otthoni környezetben az iskola falain kívül. A koronavírus alatt az osztályunk igyekezett összetartó lenni. Próbáltunk találkozni és nem elfeledkezni egymásról. Sok esetben sikerült még közös tanulásokat is megszervezni tanítás után, amikor már visszatértünk az iskolapadba. Összehozott minket a pandémiás helyzet, a rövidített óráknak köszönhetően több időnk maradt egymásra. A mostani érettségizők helyzete szerintem nagyon rossz a munkaerőpiacon, mindenhol a szakmai tapasztalatot és a gyakorlatot várják el. A tanulás mellett vállalt diákmunkával ezt nem lehet igazolni. Én személy szerint pont ezért a továbbtanulás lehetőségével élek. Remélem, hogy szakmai végzettséggel sikeres munkavállaló lehetek a jövőben.

 

Mgr. Petrezsil Noémi magyar nyelv és irodalom - német szakos pedagógus

Nehezen, de sikerült felzárkózni a tananyaggal és ehhez az idei második félév segített hozzá minket. A megváltozott tanulási készségek között az odafigyelés volt az egyik meghatározó dolog, amit nehezebb volt visszahozni a diákoknál. Osztályfőnökként azt gondolom, hogy a minimalizált találkozások megviselték a diákokat. Azelőtt keresték egymást és működött egyfajta kapcsolatteremtés köztük. A visszatérés után az elhidegülést lehetett megfigyelni egy ideig. Gimnáziumi tanárként igyekszünk a gyerekeket a továbbtanulásra felkészíteni. Sokan választják a természettudományi irányzatokat az érettségik után.

 

Mgr. Gajdács Mónika, az intézmény vezetője

A diákok tanulási szokásaik teljes mértékben megváltoztak. Sokkal nehezebb volt online tanítani és a tananyagnak kb. a 60%-t lehetett érdemlegesen átadni. A “segédanyag” rendszer hozott egy olyan osztályozási formát is, ami nem feltétlenül tükrözik a valós tudást a gyerekeknél. Az idei érettségin meglátszott ez, hisz néhol nem sikerült azt a szintet elérni, amire számítottunk a (online) jegyeik alapján. Elmondhatjuk, hogy átlagban gyengébb jegyek születtek, hisz ismerünk gyenge hármast (2,6) és erős hármast (3,4) is például. A külső írásbelik esetében is észrevettük, hogy végképp nem volt figyelembe véve az, hogy a diákok majd két évig otthon voltak. Nagyon örülök, hogy szeptembertől újraindult a jelenléti oktatás minden korlátozás nélkül. Az eddigi rendezvényeink tovább folytatódhatnak és pezseg a diákélet. A közösség egy kicsit jobban összekovácsolódott a karantén után, nagyobb az összetartás és a tenni akarás. Intézményünkből öt diák a munkaerőpiacon próbál szerencsét a többiek pedig a továbbtanulás mellett döntöttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?