Léván az euróbevezetés miatt olcsóbb lett a parkolás

Léva |

<p>A járási székhelyen a pénzváltás miatt egészen a mai napig nem működtek a parkolóautomaták, a városi rendőrség emiatt elnézőbb volt a fizetés nélkül parkolókkal, csak január 19-én, hétfőn rendeződik végérvényesen a helyzet.</p>

Adriana Bosíniová a városi hivatal szakreferense elmondta, a berendezéseket nem lehetett a duális rendszerre átállítani, ezért január elsejétől leálltak. Mától már csak euróval működnek. Jelenleg a belváros négy pontján vannak parkolóautomaták, a Hősök terénél, a városi piacnál, a Malom és Štúr utca sarkán, a Kálvin téren és a Pokrok üzletközpont közelében. Bosíniová elmondta, ez évtől már nem a város működteti az Atom szálló előtti parkolót.

A területet eddig is csak bérelte az önkormányzat, ezt a szerződést most nem hosszabbították meg. Ezzel információink szerint közel 250 parkolóhely bevételétől esik el a város. Tavaly körülbelül 65 060 € (1,96 millió korona) folyt be a parkolási díjakból. Jó hír az autósoknak, hogy euróért olcsóbban parkolhatnak a városban. Továbbra is csak egy övezet lesz, de az eddigi 10 korona helyett 3 centet kell fizetni egy óráért.

Ez majdnem egy koronával kevesebb, mint eddig. Az automaták üzembe helyezéséig mindenkit kértek, hogy parkolókártyát használjanak, melyek öt kijelölt helyen kaphatóak: a városi hivatal közönségszolgálati irodájában, a Szent Mihály utcai dohányboltban, a főtéren a Nitrazdroj üzletében és a VÚB székház melletti kertészeti boltban.

Adriana Bosíniovánál 100 euróért (3013 korona) egész évre szóló parkolási kártyát lehet venni, tavaly közel kétszázan éltek ezzel a lehetőséggel. Aki valamilyen okból mégis érvényes kártya nélkül parkol, azt egyelőre nem megbüntetik meg a rendőrök.

Hétköznapokon reggel héttől délután öt óráig kell fizetni a parkolásért, szombaton reggel héttől délig, vasárnap ingyenes a parkolás. forgács

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?