Letartóztatták Nothart Évát, a párkányi zenélő ház tulajdonosát

zenélő ház
Párkány |

Talán fellélegezhetnek a párkányi zenélő   ház környékén élők, a tvnoviny.sk információi szerint ugyanis a rendőrség letartóztatta Nothart Évát, a ház tulajdonosát. 

Nothart közel 16 éve terrorizálja környezetét azzal, hogy folyamatosan egy operaáriát játszik le Placido Domingo előadásában, reggel hattól este tíz óráig.

Nem tartotta tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság döntését sem, amely elrendelte a zene leállítását.

A rendőrök hétfőn kihallgatásra rendelték be, majd életveszélyes fenyegetés miatt letartóztatták, és kezdeményezték vizsgálati fogságba helyezését - írta a tvnoviny.sk.

A TASR hírügynökség beszámolója szerint a nyomozó veszélyes zaklatás bűntettével vádolta meg N. Évát. „Indítványozták őrizetbe vételét. A ház tulajdonosa rendőrségi cellában fogja várni a bíró döntését” – közölte Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Bűnössége esetén hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. 
 
A párkányi Kossuth utca lakóinak 16 éve napi 16 órában kell hallgatniuk Verdi Traviatájának egyik áriáját Plácido Domingo előadásában, melyet a hangszórók sípolása kísér. N. Éva a szomszédjain akart bosszút állni azért, mert kutyájuk ugatása zavarta őt.

2015-ben a város polgármestere egy előzetes intézkedésével megtiltotta a lakosok zenei művekkel való zaklatását. Ezt követően bő egy évre a „zenélő ház” elhallgatott. N. Éva azonban bírósági úton megtámadta az indítványt. A polgármester indítványát a járási és a kerületi bíróság is jóváhagyta. A döntés mégsem volt jogerős, mert N. Éva fellebbezett, így múlt év szeptemberében a Kossuth utcában újra megszólalt a recsegő hangszóró.
 
A Legfelsőbb Bíróság idén márciusban jóváhagyta a város 2015-ös intézkedését, amely megtiltja a lakosok zenei művekkel való zaklatását. Plácido Domingo azonban a Legfelsőbb Bíróság döntése után is tovább énekelt. Az ügyészség indítványára a rendőrség is lépett az ügyben, és Čuháková szerint kiderítették, hogy a vádlott szándékosan akart kárt okozni a szomszédjainak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?