Lengyelország legmagasabb pontjára Szlovákián keresztül vezet a túraút

Abban talán mindenki egyetért velem, hogy a Magas-Tátra kínálja a leggyönyörűbb túraélményt. A kies, sziklás magashegyi völgyek, hágók, csúcsok és a végtelen kilátás igazi felüdülés testnek és léleknek egyaránt. Még akkor is, amikor a túra egy-egy nehezebb szakaszán átkozzuk a pillanatot, amikor eldöntöttük, hogy belevágunk a kalandba. Valljuk be, kedves túrázók, nincs jobb érzés annál, amikor elérjük a kiszemelt csúcsot, de azért minden túrának megvannak a saját pszichikai mélypontjai. Most azonban feledkezzünk meg az izomlázról és vágjunk bele a túrába! Irány a háromormú Rysy!

A Csorba-tóhoz fogaskerekű vonattal érkeztünk és egyenesen a Poprádi-tó felé vettük az irányt. A túra ezen része egyszerű, a Poprádi-tó vasúti megállónál kezdődő kék túraútvonalig és a továbbiakban is aszfaltozott úton haladtunk. Csak arra kellett figyelnünk, hogy el ne gázoljon egy dombról lefelé száguldó túlmotivált biciklis. A Poprádi-tónál található menedékházig rengeteg turistával találkoztunk és itt tartottuk az első nagyobb szünetet. Káposztaleves, Kofola és irány tovább. A nap következő célja a Rysy csúcsai alatt található menedékház (Chata pod Rysmi, 2250m). Itt a bátrabbak felvehetnek egy körülbelül 10 kilós ellátmányos csomagot a hátukra. Ha a vállalkozó szellemű túrázó minden akadályt leküzdve eljut vele a menedékházig, akkor egy forró teát kap cserébe a menedékház személyzetétől. 

Mi „csak” a saját felszerelésünkkel a hátunkon folytattuk tovább utunkat a kék túraútvonal mentén a Menguszfalvi-völgyben, amíg el nem értük a Békás-pataknál található elágazást. Innentől a piros turistajelzést követtük. Itt már a törpefenyőké a főszerep. Kiértünk az erdőből és az emelkedő is egyre meredekebbé vált. Egy meredek szerpentinen érkeztünk meg a Békás-tavakhoz, ahol a terep is könnyebbé vált egy időre. Ebben a magasságban már a sziklák és a mohák dominálnak. A kilátás pedig lenyűgöző. A tavak mellett elhaladva egy láncokkal biztosított meredek sziklafalhoz érkeztünk. Ezt leküzdve már csak néhány métert kellett megtennünk a Rysy csúcsai alatt található menedékházig. Megérkeztünk a Hunfalvy-hágó alsó részére, amelynek az árnyékos oldalát még júniusban is hó borítja. A nap utolsó kihívása egy meredek havas emelkedő leküzdése volt.

Az ország legmagasabban fekvő menedékházát máig részben serpák látják el ellátmánnyal, és jó előre érdemes fekhelyet foglalni. Aki itt szeretne megszállni, semmiképp ne a Hilton hotel kényelmét várja. Cserébe – szerencsés esetben – egy somorjai magyar srác fogja felvenni az adatait és készíteni a vacsorát. Kicsi a világ…

A menedékházban áram csak korlátozott mennyiségben elérhető, térerő nincs, folyóvíz csak minimális mennyiségben a menedékháztól 150 méterre található latrináknál. Cserébe az ország legmagasabban fekvő száraz WC-jében végezhetjük el a kis és nagy dolgainkat. A latrina völgyre néző üvegfala leírhatatlanul gyönyörű kilátást biztosít. Csak ajánlani tudom. 

A hágóban hirtelen lett hideg és sötét. 22:00-kor lámpaoltás és kötelező csend a program. Aki aludni szeretne, az szerelkezzen fel füldugóval, mert a körülbelül 20 ágyas szobában borítékolható, hogy valaki fülsüketítő horkolásba kezd. Én bedugaszoltam a fülem, túrapartnereim nem. Én aludtam. Ők nem. Öröm az ürömben, hogy így volt, aki felkeltsen kora hajnalban. Reggel 4:00 környékén kezdődött a csúcstámadást. Irány a Rysy!

Ahogy már korábban említettem, a hágóban még jócskán maradt hó, ami jeges, csúszós. Egy nagy adag óvatosság és még nagyobb adag bátorság kellett ahhoz, hogy átküzdjük magunkat a menedékház felett elterülő néhány száz méteres hósapkán. Ezután már csak egy „üdítő séta” várt ránk a sziklás tájon, néha a kezeinket is bevetve értük el Lengyelország legmagasabb pontját (2499m) és Szlovákia legmagasabb jelzett túraútvonalon elérhető csúcsát. Miért indultunk hajnalban? Szerintem a képek magukért beszélnek.