Lemondott egy rimaszombati városi képviselő

rima3
Rimaszombat |

A városi tanács első októberi ülésén jóváhagyta a kurinci üdülőövezetben egy új, hullámmedence építésére felvett hitel 350 000 euróval történő megemelését. Több képviselő nem ért egyet a város szándékával, Radovan Ceglédy a javaslat elfogadása után lemondott.

A medence építéséhez szükséges 1,44 millió eurós hitel felvételét a városi tanács idén februárban hagyta jóvá. Az önkormányzat a hitel megemelésének indoklásában elmondta, a közbeszerzésen két ajánlatot nyújtottak be, az alacsonyabb ár kb. 1,79 millió euró volt áfával együtt, ezért a hitelt további 350.000 euróval kellett megemelni.

Nem kaptunk semmilyen információt a medencével kapcsolatban. Nem ismerjük a működési költségeket, az energiafogyasztást, az alkalmazottak számát, és a lehetséges hozamokat sem. Csak annyit tudunk, hogy megépül és 1,7 millió euróba fog kerülni” – mondta Michal Demeter képviselő az ülésen.

A városvezetés több tagja is kérte a költségek és a beruházás megtérülésének előrejelzését, és attól is tartanak, hogy a projekt megvalósítása során további váratlan kiadások jelentkeznek.

Az építőipari árak nagyon változóak. A ma érvényesek egy hónap múlva megváltoznak, ami a közbeszerzésen is meglátszik” – mondta Roman Vaľo, hozzátéve, hogy nem helyes a hitelt elemzés nélkül megemelni.

A városi tanács először Demeter módosító indítványáról szavazott, amelyben indítványozta, hogy a jóváhagyott kölcsönt a város legnagyobb energiafelhasználású épületeinek, valamint a város kiválasztott általános iskoláinak és óvodáinak fotovoltaikus paneljeinek felszerelésére használják fel. A képviselők nem fogadták el a javaslatot, és egy hasonló kérelem már idén februárban sem ment át, amikor az eredeti kölcsönt jóváhagyták. Az önkormányzat egy atipikus formájú úszómedence és egy hullámgenerátor építését tervezi, a hitel visszafizetését a város a szabadidőközpont nyereségéből kívánja fedezni.

Tavaly 540 ezer eurós bevételünk volt, idén 580 ezer euró” – mondta a keddi ülésen Jozef Šimko, a város polgármestere. Hozzátette, hogy az új medence négy úszómester alkalmazását igényelné, az energiaköltségeket pedig évi 35 000 euróra becsülte. „Ha önök egyetértenek, holnap aláírom, és nekilátunk az építkezésnek” – mondta Šimko a képviselőknek, hozzátéve, hogy tárgyalt a legalacsonyabb ajánlatot tevő céggel, és a költségek nem emelkedhetnek tovább.

Tizenhárom képviselő a hullámmedence eredeti hitelének 350 ezer euróval történő megemelése mellett szavazott, hárman ellene, ketten pedig tartózkodtak. Radovan Ceglédy képviselő a terv elfogadása után lemondott.

Miután néhány hónapig ültem az asztalnál, rájöttem, hogy teljesen haszontalan vagyok a testületben. Itt kellene ülnünk és kitalálni, hogy mit tegyünk a városért, itt azonban hazudnak, félrevezetnek és nevetségessé teszik azokat az embereket, akik tenni akarnak valamit a városért” – magyarázta Ceglédy.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?