Leleplezték Hites Kristóf szobrát

Csicsó |

<p>A tavaly ősszel meghirdetett Hites Kristóf-emlékév záróakkordjaként múlt vasárnap szülőfalujában, Csicsón leleplezték a 100 éve született bencés tanár tölgyfából faragott szobrát, Nagy Géza és Steinbach Sándor alkotását.</p>

Az igaznak emlékezete áldott, és ma egy ilyen igaz emberre emlékezünk – köszöntötte az egybegyűlteket a Jelenések könyvéből vett idézettel Sárközi János. – Hites Kristóf minden cselekedetét az Istenhez, az egyházhoz és a nemzethez való hűsége irányította, és egész életével példaként szolgál mindannyiunk számára.” Hites Kristóf már életében legendává vált, amikor a hontalanság éveiben, 1945 és 1948 között az utolsó komáromi bencés tanárként az akkori bencés rendház pincéjében tanította a diákokat és készítette fel őket az érettségi vizsgákra. Az ún. bujdosó osztály diákjait, vagy ahogyan a tablójukon szerepel, a Komáromi Bencés Gimnázium utolsó mohikánjait Hites Kristóf a Dunán ladikokon csempészte át Magyarországra, hogy ott vizsgát tehessenek. A csehszlovák hatóságok zaklatása miatt 1948-ban el kellett hagynia szülőföldjét, és az Egyesült Államokban telepedett le. Később a kaliforniai Woodside-ban bencés gimnáziumot alapított, alelnöke, majd elnöke lett a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának, folyóiratot adott ki Kettős Járom Alatt címmel. A rendszerváltás után visszatért Magyarországra, közreműködött a Rákóczi Szövetség megalapításánál, és ő lett a szövetség által alapított Esterházy-emlékérem első kitüntetettje. A Fehér Csaba, Nyitra megyei képviselő által kezdeményezett Hites Kristóf-emlékévben a Selye János Gimnáziumban kutatópályázatot hirdettek diákoknak, előadást tartottak a pap tanár életútjáról, és meglátogatták a sírját a pannonhalmi apátságban. A gimnáziumban 2006 óta egy tanterem is viseli a jeles tanár nevét. Az emlékévet lezáró szoboravatáson Nagy Géza egy elgondolkodtató történetet is megosztott a hallgatósággal. „Amikor megkaptam a felkérést a szobor elkészítésére, egy kiszáradt vadkörtefát választottam alapanyagául. Az önkormányzat nekem is ajándékozta, segítőimmel kivágtuk, lebotoltuk, előkészítettük, ám mire elszállítottuk volna a törzset, nyoma veszett. Először elkeseredtem, aztán arra gondoltam, hogy azok felé, akik tűzifának vitték el, vagy talán bútort készíttettek belőle, a lángokból, a bútorból Hites Kristós személyisége árad majd” – hangzottak Nagy Géza szavai. Egyben köszönetet mondott alkotótársának, Steinbach Sándornak, akinek segítsége nélkül megrendült egészségi állapota miatt nem tudta volna befejezni a munkát. A szobrot Fehér Csaba, valamint Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója leplezte le, és Herdics György címzetes apát szentelte meg. Elkészítését a Csicsói, Csilizközi, Csallóközi Kultúra és Hagyományőrző Nonprofit Szervezet, valamint a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogatta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?