Légen felújítanák a Benyovszky-mauzóleumot

Lég |

<p>Felújíttatná az önkormányzat a Benyovszky-mauzóleumot. A község határon átnyúló együttműködés keretében rekonstruálná a temetőben álló építményt.</p>

A Benyovszky család egyik ágának központjaként is jellemezhetnénk Léget. A faluban Benyovszky Móricz, Madagaszkár királyának egyik testvére, Lajos épített kastélyt 1880-ban. A századfordulón a család egy mauzóleumot építtetett a helyi temetőben. Lajos fia, Rudolf a harmincas években részben elbontotta a régi kastélyt és új építésébe kezdett a saját tervei alapján. A község központjában álló épület jelenleg szociális otthon. A működtető nonprofit szervezet nemrég revitalizálta a közel harminchektáros védett parkot. A munkálatoknak köszönhetően a kastélypark a helyiek és az otthon gondozottainak egyik kedvelt pihenőhelye lett. Szitási Ferenc, Lég polgármestere elmondta, folytatnák a megkezdett munkát, és részben a Benyovszky család hagyatékára építve fellendítenék az idegenforgalmat Légen.

A közelmúltban bevezették a villanyáramot a temetőkbe: Lég négy falurészének temetőiben a község saját költségvetésből kiépítette a közvilágítást, és a ravatalozókba is bevezették a villanyt. Lég központi temetőjében van a Benyovszky család kriptája. A helyieken kívül kevesen tudnak a szecessziós stílusú, négyzet alapú, egyszerű homlokzatú épületről. A falu ezen változtatna. Az önkormányzatnak nagyszabású tervei vannak a Benyovszky-kriptával, felújíttatnák az elhanyagolt épületet, egy állandó tárlaton mutatnák be a Benyovszky család életét. A több millió euró költségvetésű projektet a határon átnyúló támogatási programok révén, Csehországgal közösen valósítanák meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?