Leállt a győri Audi

Győr |

Csütörtök óta sztrájkolnak a győri Audi gyár alkalmazottai. „Az alkalmazottak 95 százaléka bekapcsolódott a sztrájkba, a maradék 5 százalék ha akarna sem tudna dolgozni a munkabeszüntetés miatt. Áll, az egész gyár” – nyilatkozta lapunknak Szimacsek Tibor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnökségi tagja, kommunikációfelelős.

Január 18-án kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak az Audi Hungária gyár dolgozói az után, hogy a munkáltató nem volt hajlandó elfogadni a 2018 szeptemberében közzétett követeléseiket. Ezek között van a 18 százalékos, de legalább 75 ezer forintos béremelés, a havi legalább egy szabad hétvége minden dolgozó számára, továbbá a választható béren kívüli juttatás összegének a jelenlegi 620 ezer forintról, 787 ezer forintra emelése is.

Szimacsek Tibor elmondta, a gyár dolgozói nagyon fegyelmezetten állnak hozzá a sztrájkhoz. „Nagyon sokan kifejezték szolidaritásukat, ezeket az üzeneteket természetesen megosztjuk a kollégákkal. Mind a három műszakban folyamatosan tájékoztatjuk kollégáinkat a tárgyalások fejleményeiről is, csütörtökön például pár perccel éjfél előtt volt az aznapi utolsó tájékoztató” –mondta Szimacsek. Arra a kérdésünkre, meddig hajlandóak elmenni azért, hogy a követeléseiket teljesítse a munkáltató, Szimacsek azt válaszolta „ha megegyezünk, azonnal elkezdjük a munkát. Amíg nincs megegyezés, érvényben van a 168 órás sztrájk, amely január 24-től, január 31-én reggel hatig tart. Ha nem változnak jó irányba a dolgok, akár folytatni is lehet a tiltakozást. Nagyon komoly támogatást kapunk más szakszervezetektől, már pénzügyi felajánlások is érkeztek, amelyekért nagyon hálásak vagyunk, de szerencsére ezekre egyelőre nincs szükségünk. A törvény értelmében a sztrájkban résztvevőknek a sztrájk időtartama alatt nem jár fizetés.”

A győri gyár dolgozói által követelt béremelés összességében az Audi konszern egyéves bevételéből 3 napi kiesést jelentene. Tizenháromezer ember dolgozik a gyárban, ebből több mint kilencezer szakszervezeti tag. Mintegy ezer szlovák állampolgár is dolgozik a gyárban, akik naponta ingáznak a Csallóköz településeiről Győrbe. Korábban ezrek ingáztak innen oda, vállalati buszok szállították a munkásokat az Audiba, de a megváltozott feltételek miatt már nem olyan kecsegtetőek, mint korábban.

Egy neve elhallgatását kérő dolgozó elmondta lapunknak, kollégáival együtt nagyon bizakodóak, és úgy gondolják, sikerül elérni, amit akarnak. „Komoly esélyt látok arra, hogy a munkáltató megadja, amit kérünk. A mi részlegünkről kivétel nélkül mindenki részt vesz a sztrájkban, valamennyi szlovákiai kollégát is beleértve”– nyilatkozta a szakszervezet elnökségi tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?