Vasúti személyszállítás nélkül maradtak a gömöri falvak, tiltakozásukat meg sem hallgatta a vasúttársaság, a tavaly december 9-én életbe lépett menetrend szerint Feled és Torna közt már nem közlekednek személyvonatok.
Leállították a vasúti személyszállítást Gömörben
Vasúti személyszállítás nélkül maradtak a gömöri falvak, tiltakozásukat meg sem hallgatta a vasúttársaság, a tavaly december 9-én életbe lépett menetrend szerint Feled és Torna közt már nem közlekednek személyvonatok. A korlátozás mintegy negyven községet érint.
A leépítés miatt a Feled–Torna vasútvonal mellett harminc település, összesen pedig több mint negyven község lett nehezebben megközelíthető. A tervezett döntés ellen hiába tiltakoztak önkormányzatok és civil szerveződések, azt egyáltalán nem vették figyelembe az illetékesek. Tavaly július 8-ig lehetett írásban véleményt nyilvánítani, értesüléseink szerint számos önkormányzat, civil szerveződés és magánszemély tiltakozott, a Besztercebányai és a Kassai Megyei Hivatal közlekedési osztályára juttatták el az állásfoglalást, mégsem lett foganatja a megmozdulásnak. A leépítés az új menetrenddel érvénybe lépett.
Tavaly december 9-től a jelentős vasúti csomópontoknak számító Feled és Torna között mindössze Csízfürdőt, Tornalját, Pelsőcöt és Rozsnyót lehet vonattal megközelíteni, a vasút melletti kistelepüléseken nem áll meg a vonat. Azt már néhány héttel a menetrend érvénybe lépése után érzik az érintett települések polgármesterei és lakosai, hogy a Zólyom és Kassa közti déli vasúti fővonal melletti falvakban élők gazdasági és szociális helyzete tovább romlott. A vasúti személyszállítás leállása óta nehezebben és drágábban jutnak el a központi és a szomszédos településekre. Az itt élők egy része eddig személyvonattal utazott munkába, iskolába vagy orvoshoz, ennek az új menetrend véget vetett. (szasz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.